A tabellán harmadik Monort fogadta a 10. helyen álló Budapest Honvéd-MFA együttese az NB III Közép csoportjában, s a találkozón csapatunk 2–0-s vereséget szenvedett, így megszakadt a mieink öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.
„A mezőny egyik legrutinosabb és legerősebb csapata ellen léptünk pályára – kezdte az értékelést Czinkon Szabolcs, az NB III-as gárda edzője. – Nagyszerűen kezdtünk, az első öt percben két komoly lehetőségünk adódott, de az ellenfél kapusa bravúrral hárított, illetve a kapufa is a Monort segítette. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk a vendégek védelmét, az ő térfelükön zajlott a játék, de hiába nőttünk az ellenfél fölé az első félidő nagy részében, nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. Pedig ha értékesítjük őket, már az első játékrészben eldönthettük volna a találkozót. A második félidőre a Monor játékrendszert és harcmodort váltott, és két olyan gólt szereztek, amelyre készültünk a hét közben, de sajnos a rutin győzedelmeskedett a fiatalság felett. A Monor könyörtelenül kihasználta a két védelmi megingásunkat. A mérkőzés tanulsága, hogy a lehetőségekkel élni kell, hiszen egy rutinos, jó edzővel bíró jó csapat képes arra, hogy nehéz helyzetből is felálljon és a maga javára fordítsa a találkozót.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 19. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Monor 0–2 (0–0)
Csepel, zárt kapuk mögött
Vezette: Héra Csanád (Szvetnyik B., Nagy M.)
Gólszerző: Ficsor (55., 75.)
Honvéd: Dúzs – Fehér, Zvara (Eördögh, 67.), Horváth M., Szendrei, Kóródi, Feledy, Tóth P., Juhász Zs., László D. (Komiszár, 77.), Markos
Edző: Czinkon Szabolcs
Monor: Bozsó – Barthel, Ficsor, Karacs, Szerencsi, Farkas Á., Pintér D., Hunya, Haragos (Szabó Zs., a szünetben), Tóth F., Tóth Á. (Fisli, 79.)
Vezetőedző: Horváth Dávid






