Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Honvéd maradt veretlen

A Honvéd maradt veretlen

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Legendás meccsek – tizenegyből tizenegy győzelem

Elcsendesedtek a futballpályák, megszűnt a labdapattogás, és a futballszerető társadalomnak egyre jobban hiányzik a foci. „A labdaéhség” enyhítésére felelevenítjük a korábbi legendás meccseket, és a teljesség igénye nélkül beszámolunk néhányról, amelyek valamilyen okból figyelemre méltók. Ezúttal az április 20–26. közti mérkőzésekről olvashattok.


Zaviza jött, látott, győzött, távozott!

1926.04.25., Újpesti TE–Kispesti AC 0–2

Az utolsó amatőr UTE–KAC meccset játszották 1926 tavaszán Újpesten. Néhány hónappal később a labdarúgás szétvált amatőr és profi ágra, a következő szezonban már a profi Újpest FC és Kispest FC játszott a bajnoki pontokért.

A kispesti vezetők Szabó sérülése miatt vakarták a fejük búbját, ami nem csoda, hiszen a csapat gólzsákját voltak kénytelenek nélkülözni. Szabó pótlására az újonc Zavizát szemelték ki. Zaviza Gyula, jött, látott, és góljával a Kispest győzött. A remekül bemutatkozó csatár kispesti pályafutása ennek ellenére igencsak rövidre sikeredett, mivel a bajnokság végén távozott Kispestről.

A nagyiramú mérkőzésen a KAC ugyan kevesebbet támadott, mint az Újpest, de ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak, mint a hazaiaké. Az újonc Zaviza két góljával a Kispest megérdemelten vitte haza mindkét pontot a rivális otthonából. A Nemzeti Sportot idézve:

„A KAC csapata igen jó benyomást keltett. A szép szál legények kitűnő fizikummal rendelkeztek, agilisak és önfeláldozók voltak. Okosan, nyugodtan kombináltak, nem ismertek elveszett labdát. A csapat minden része jól működött.”


Tizenegyből tizenegy

1952.04.26., Bp. Vasas–Bp. Honvéd 1–4

A meccs előtt mind a két csapat veretlen volt, a Bp. Honvéd még pontot sem vesztett, az angyalföldiek neve mellet viszont 4 döntetlen állt. A Népligetbe 20 ezer néző látogatott ki, és nem csalódtak, mert jó iramú, látványos meccset láthattak. Bár az angyalföldiek szerezték meg a vezetést, a Honvéd egy perc múlva kiegyenlített, mégpedig a kispestiek mágikus párosa Bozsik és Puskás összjátéka után. Az első félidőben két büntetőt is ítélt a játékvezető, Puskás kíméletlenül berúgta, az angyalföldi fedezet, Vadász viszont mellé durrantott. A 60. percben Puskás akár a harmadik gólját is megszerezhette volna, de lövése a kapufáról pattant ki, éppen Kocsis Sándor elé, aki közelről szerezte a harmadik kispesti gólt. A negyedik találat a két Budai összjátéka után született. Budai II beadását Budai I kapásból lőtte Ruzsa kapujába. A forduló után a Bp. Honvéd 11 meccsből 11 győzelemmel állt a tabella élén, 7 ponttal megelőzve a két meccsel kevesebbet játszott Bp. Bástyát (MTK).

Az összeállítást böngészve kiderül, hogy a Vasas kapuját az a Ruzsa Sándor védte, aki 1948 és 1950 között a kispestiek kapusa volt, az angyalföldiek edzője pedig az a Jeny Rudolf, aki tagja volt az 1919–1920-as kispesti „ezüstcsapatnak”.


Óvatosság után sima győzelem

1972.04.22., Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 3–0

A Diósgyőr ugyan a mezőny második felében tanyázott, de az óvatosságra intette a kispestieket, hogy korábban a DVTK Budapesten győzte le Ferencvárost. A Honvéd azonnal támadólag lépett fel a Pusztai, Kocsis, Kozma, Fehérvári csatárnégyes végig remekül játszott. A Bp. Honvéd a 24. percben Pusztai révén szerzett vezetést. A villámléptű szélső a 34. percben elcsípett egy hazaadást és második gólját is megszerezte. A végeredményt az 54. percben Kozma állította be.

Bár a csatárok remekül futballoztak a mezőny legjobbja mégsem közülük került ki, hanem a középpályáról. A Honvéd fáradhatatlan középpályása Szűcs Lajos ellenállhatatlan volt mind a védekezésben, mind a támadásban. A meccs krónikájához tartozik még, hogy Kocsis Lajos a mérkőzés végén tizenegyest hibázott. A forduló után a kispestiek a tabella 4. helyén álltak, mindössze két ponttal lemaradva a Salgótarján és a Ferencváros mögött.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub