A Görögország elleni mérkőzésen debütálhatott a nemzeti csapatban kapusunk, Szappanos Péter, aki a találkozót követően mesélt az élményeiről, a beállása előtti feszült percekről, a pályafutása nehéz pillanatairól, no meg arról, hogy mindvégig hitt a céljaiban és az lebegett a szeme előtt, hogy bármi is történjék, ne rajta múljon a siker.
Tudtad, hogy be fogsz állni?
Nem, meglepetésként ért. A tartalékkapusoknak ez a sorsa, hogy hirtelen kell beszállni, lehet akár sérülés, kiállítás. Most a mester a végén szólt, hogy beállok, életemben nem vetkőztem még ilyen gyorsan. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült bemutatkoznom a válogatottban – mondta mosolyogva Szappanos Péter a Puskás Aréna interjúzónájában, nagyjából egy órával a görögök elleni mérkőzés lefúja után., Hiszen bár kapusunk immár válogatott játékosként nyilatkozhatott, van, ami nem változott: ő készül el utolsóként, hogy aztán nevetve csak annyit jegyezzen meg, „A jó dolgokra mindig várni kell“.
Érdekes helyzet volt, hiszen a Puskás Arénában a (végül) győztes gólt szerző Kalmár Zsolt társaságában ott álltál az oldalvonalnál és percekig nem akart kimenni a labda, hogy végre cserélhessünk.
Vlaszák Géza nagyon jó barátom, vele hasonló megtörtént már. 2–0-ra nyert Magyarország Németország ellen, ott állt a partvonal mellett, nem ment ki a labda és nem tudott beállni. Le is pörgött előttem ez a sztori, de szerencsére én végül bejöhettem. Rendkívül büszke voltam abban a pillanatban. Próbáltam kicsit nyugtatni magamat, a mellettem álló Kalmár Zsoltnak legalább négyszer elmondtam, hogy bármi van, lőjön. Bejött. Ez egy ilyen nap volt, így kellett történnie, és ami szintén öröm, hogy Dzsudzsák Balázs számára is méltó volt ez a búcsú.
Neked mit jelent az, hogy immár válogatott kapus vagy?
Nem akartam elérzékenyülni, de még többet, mint az, amikor majdnem 28 évesen lejátszhattam az első NB I-es mérkőzésemet. Ahonnan én felépítettem magam és eljutottam ide, hogy a Puskás Arénában beállhattam a válogatott a kapujába… Ez egy csodálatos visszacsatolás, megkaptam a fizetségemet az elmúlt évek rengeteg munkájáért. Bevallom, hogy igazából itt se kéne állnom a Felcsúton elszenvedett combsérülésem miatt. Erőltettem a visszatérést, mert volt egy kitűzött célom, ennek köszönhetően a testem is jól reagált a kezelésekre, és szerencsére egészségesen tértem vissza. Továbbá kellet Marco Rossi bizalma is, hiszen úgy hívott be a keretbe, hogy a lecserélésem után három meccset is kihagytam. Most viszont sikerült debütálnom, talán még fel se fogtam, mekkora dolog ez, hogy a béka feneke alól indulva elértem ezt. Mások 30 körül már a karrierjük vége felé járnak, az enyém pedig akkor kezdődött csak igazán. Nem akarok itt megállni, nem fogom feltenni a kezem, hogy akkor most ennyi, szeretném tovább írni a lehetetlent.
Említetted Vlaszák Géza esetét, mi az, ami még lepergett előtted a csere előtti pillanatokban?
Amikor 2018 nyarán a Zalaegerszeggel szerződést bontottam, akkor egy az NB II-ből majdnem kieső csapattal bontottam fel a megállapodásomat és ott álltam klub nélkül. Ez alig több mint négy éve történt, azóta viszont álomszerűen alakult a karrierem, és azt gondolom, hogy nem érdemtelenül. Mindig azt hangsúlyoztam, hogy bármi is történik a pályafutásom során, azt szeretném mondani a végén, hogy nem rajtam múlt.
Ebben a pályafutásban azért jócskán voltak kanyarok: Jászberény, a Ferencváros, majd Dunaharaszti, s utána következett Zalaegerszeg és Mezőkövesd, mire megérkeztél a Honvédhoz.
Vallom, hogy a felnőttpályafutás határozza meg egy ember életét. Kevés magyar válogatott labdarúgó mondhatja el magáról – és most már büszkén mondhatom, hogy magyar válogatott, még ha csak néhány percről beszélünk is –, hogy minden NB-s bajnokságban több mint száz meccse van és kevés az a futballista aki a karrierje elején játszik alsóbb osztályban, majd hat nappal a 32. születésnapja után lép pályára az első válogatott találkozóján.
A válogatott debütálás a legjobb születésnapi ajándék?
Nem, a legszebb ajándék a család és a nemrég született második kislányom, náluk nincs fontosabb. De a hétköznapokat ezek az eredmények is meghatározzák. Egy karrier sikere, hogy most itt lehetek, még ha csak apró láncszem is vagyok ebben a gépezetben, de igyekszem még fontosabbá válni.
Amikor Dunaharasztiban a foci mellett dolgoztál, táplálékkiegészítőkre költötted a fizetésed egy részét, képezted magad a minél jobb regeneráció, a fejlődés érdekében, akkor gondoltál rá, hogy egy nap majd válogatott játékossá válhatsz?
Ha nem hittem volna benne, akkor most nem állnék itt. Milliárdos üzletemberek, sikeres sportolók mind ugyanezzel a mentalitással dolgoznak. Nem tagadom, időként feladtam én is, de valahol mélyen akkor is hittem azt, hogy egyszer sikerülhet. Sokat segített, hogy az NB III-ból nem akartam rögtön NB I-es kapus lenni, hanem akkor az NB II volt a cél, sőt akkoriban csak egy NB II-es edzéslehetőséget szerettem volna kérni, hogy megmutassam, méltó vagyok egy másodosztályú klubban való szereplésre, és azt gondolom, ennek a lépcsőzetességnek köszönöm, hogy sikerült ide elérnem.
Mennyit segített ebben az elmúlt másfél év, a Kispesten töltött időszakod és a Honvédban nyújtott teljesítményed?
A Honvéd nélkül most nem lennék itt, óriási hálával tartozom a klubnak is. A mostani már az ötödik szezonom az NB I-ben, hellyel-közzel a korábbiakkal is elégedett lehettem, tudtam kiemelkedőt nyújtani hosszú távon, de mégis, a klubváltásom is hozzásegített ahhoz, hogy kerettag lehettem, hogy a Mezőkövesdből egy nagyobb egyesülethez, a Honvédhoz igazoltam. A születésnapi beszédemben is elhangzott az, hogy már több mint egy éve, hogy folyamatosan kerettag vagyok, most kaptam ötödször meghívót és remélem, a következő születésnapjaimat is a válogatottnál ünnepelhetem és nemzeti színekben fújhatom el a gyertyát.
