Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Honvéd nevéhez méltóképp - Videó!

A Honvéd nevéhez méltóképp - Videó!

Klub

Veröffentlicht: 01.03.2024, 18:45Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A Viareggio Kupa főszereplőivel beszélgettünk a torna tanulságairól második csapatunk első tavaszi bajnokija előtt

A negyeddöntőig menetelt csapatunk a Viareggio Kupában. Ismerős emlék lehet úrrá mindenkin, akiben élesen él még a tavalyi teljesítmény, hiszen akkor is a legjobb nyolc között búcsúzott a Budapest Honvéd, idén tehát a történelem ismételte önmagát.

2024-ben a tavalyihoz képest fiatalabb kerettel vágtunk neki Európa egyik legrangosabb utánpótlás-tornájának. A csoportban először a brazil Ibrachina volt az ellenfelünk, amelyet Menyhárt Baranbás duplájával fektettünk két vállra (2–1), majd a második meccsen szintén 2–1-re nyertünk, a Pontederát Sebestyén Márk és Gyenes Ádám találatával vertük. Az utolsó meccsen már továbbjutóként léptünk pályára, az Alex Transfiguration ellen ikszeltünk (1–1, a gólunkat Nagy Marcell szerezte) és csoportelsőként kerültünk a nyolcaddöntőbe.

Az egyenes kieséses szakasz első meccsén az Imolese várt ránk, az olaszokon a csoportkörben két gólpasszig jutó Simon Szabolcs és az első fordulóban sarokkal előkészítő Hancz Dominik góljával léptünk túl (2–1). A végállomást (ahogy említettük) idén is a negyeddöntő jelentette, egy éve a nyolcszoros győztes Fiorentina, idén a nigériai Ojudu City (0–4) állította meg a mieinket.

Negyeddöntősként, jó teljesítményt nyújtva méltóképpen képviselték a srácok a Honvédot, a Viareggio Kupa pedig nemcsak különleges lehetőség, hanem a tavaszi felkészülésnek is fontos része volt. Az olaszországi torna előtt négy találkozót vívott a Honvéd II, a szlovákiai Spartak Trnava U19 (1–1), a szlovén NK Maribor U19 (0–1), a Putnok (1–4) és az Issimo (3–0) ellen játszott edzőmérkőzéseket Kurucsai Milán együttese, amely vasárnap a Martfű otthonában kezdi meg az NB III Dél-Keleti csoportjának tavaszi szezonját.

Videónkban Kurucsai Milán vezetőedző mellett Menyhányt Barnabás és a Viareggio Kupán csapatkapitányként szereplő Kalocsány Pétert kérdeztük a tornán szerzett emlékekről, de természetesen a tavaszi idény is szóba került már.

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ
MARTFŰI LSE–BUDAPEST HONVÉD II
Martfű, LSE Sporttelep

2024. március 3., vasárnap, 14:00
(A mérkőzésre a belépők 1000 forintba kerülnek)

01.03.2024, 18:45Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie