Újabb fontos mérkőzés vár csapatunkra, ráadásul két vereség után utazunk Gyirmótra, ahol mindenképpen javítani szeretnénk, ráadásul győzelmünk esetén (négy fordulóval a bajnokság vége előtt) kilenc pontra távolodnánk el a kieső helyektől.
„Van egy-két nehézségünk, de előre tekintünk és azon dolgozunk, hogy megtaláljuk ezekre a megoldást – kezdte vezetőedzőnk, Nebojsa Vignjevic. – Meg kell értenünk és a játékosoknak tudatosítaniuk kell magukban, mindegy, hogy otthon játszunk, vagy idegenben, ugyanolyan futballt kell nyújtanunk, ugyanazon a szinten kell teljesíteni és csakis csapatként lehetünk sikeresek. Hazai pályán többnyire jobban teljesítünk, de most vendégként kell ugyanezt hoznunk. Érvényesíteni kell az akaratunkat, dominálni szeretnénk a meccsen, ahol nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Gyirmót fegyelmezett csapat, bíznak majd a gyors kontratámadásokban. Fontos, hogy végig kontrolláljuk a mérkőzést és ha így lesz, akkor a gólszerzési lehetőségek is jönnek, akkor pedig a remélt eredményt is elérhetjük.“
Szakvezetőnk már az előző héten is kiemelte, hogy nem számít ki az ellenfél, ugyanolyan motiváltan kell futballozni, ez pedig most is igaz, hiszen bár a Fradi után ezúttal a Gyirmót a riválisunk, ugyanúgy fontos meccs vár ránk, a győzelemért pedig ugyanúgy három pontot adnak.
„Nem azt kell nézni, hogy a Ferencváros, vagy a Gyirmót az ellenfél, a cél, hogy ugyanazzal a motivációval lépjünk pályára – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic. – A legfontosabb, hogy a Honvédért futballozhatunk, ennek kell lennie a fő motivációnak. Persze tudom, hogy a Fradi ellen több néző van, más az atmoszférája a meccsnek, azonban saját magunkért kell elsősorban játszanunk. A Ferencváros, a Debrecen, vagy éppen az Újpest ellen megmutattuk, mire vagyunk képesek, vasárnap is fegyelmezettnek kell lenni, támadásban és védekezésben is csapatként játszani, a lehető legjobb teljesítményt nyújtva és magunkra koncentrálva. Ez vezethet sikerre.“





