A Budapest Honvéd a vasárnap esti szezonnyitó meccsen a Zalaegerszeget fogadja az Új Hidegkuti Stadionban. A jó rajt nagyot lendíthet a csapaton, ami akár a bajnokság végéig is kitarthat. Összegyűjtöttünk három korábbi sikeres rajtot és megnéztük, milyen hatással voltak azok a találkozók csapat tavaszi szereplésére.
1948/1949 – 3. hely
1949.02.19.: Kispesti AC–Győri Vasas ETO 11–3
„Hazai” pályán rajtolt a Kispest 1949. február 19-én. A piros-feketék az Üllői úton fogadták a Győri Vasas ETO-t. Az őszi idényt az 5. helyen zárta az együttes, a dobogós helyezés eléréséhez győzelemre volt szükség. Puskásék alaposan belekezdtek, a győri zöld-fehérek kapuját púposra tömték. Puskás Öcsivel nem bírtak a győri védők, a balösszekötő hét gólt rámolt a kapujukba. Gyulai László három gólt szerzett, míg a 11. találat Józsa öngólja volt. A riválisok közül a listavezető Ferencváros 5–1-re kapott ki a MATEOSZ-tól, míg a mieink előtt álló Újpest az MTK-tól szenvedett 3–2-es vereséget. A Kispest ezzel a győzelmével egy hellyel feljebb lépett, megelőzte az Újpestet, a bajnokság végén pedig a dobogó harmadik fokán végeztek.
1972/1973 – 4. hely
1973.03.04.: Bp. Honvéd–ZTE 6–0
1973-ban ugyancsak a ZTE ellen kezdte az évet a Honvéd, amely az őszi idény végén a 4. helyet foglalta el a tabellán. Kocsisék a hatodik percben kezdték meg a gólgyártást, a huszadik percben már háromnál jártak a kispesti csatárok. A félidő hajrájában Kozma szerezte a negyedik gólt. A második félidőben már nem erőltették annyira a gólszerzést, a szünet után „csak” kétszer rezdült meg a vendégek hálója. Kozma (3), Pusztai (2) és Pintér góljaival 6–0-ra nyert a Honvéd. Mivel a tabellán az előttünk álló riválisok (Ú. Dózsa, FTC, Vasas) valamennyien nyertek, a kispestiek továbbra is a negyedik helyet foglalták el.
1983/1984 – 1. hely
1984.03.03.: Bp. Honvéd–MTK-VM 8–0
A Honvéd az őszi idényt a 2. helyen zárta a Videoton mögött. A fehérváriak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhették vezető helyüket a tabellán. A kispestiek az MTK ellen szinte futószalagon gyártották a gólokat, Esterházy (3), Bodonyi, Varga, Détári, Dajka, valamint Turner öngóljával végül 8–0-ra verték a kék-fehéreket. A Videoton szintén nyert, de a nyolcgólos kispesti siker után helyet cserélt a két csapat a tabellán. A Honvéd a bajnokság végéig megtartotta vezető helyét és megnyerte története hetedik bajnokságát.





