Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kispesti K2

A kispesti K2

Spiele

Veröffentlicht: 16.08.2023, 23:54Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kerezsi Zalán Kocsis Dominiknak és Kovács Nikolasznak is gólpasszt adott

Az NB II-ben muszáj keménynek lenni – került szóba oly sokszor az elmúlt hetekben, hiszen a hazai második vonalnak egyik fő jellemzője, hogy erőteljesen épít a fizikai képességekre, amihez alkalmazkodni kell. Ez az eddigi három bajnokin hol több, hol kevesebb sikerrel jött össze, a Tiszakécske ellen a 10. percben viszont megmutattuk, hogy nem lehet minket elnyomni.

Ennek pedig gól lett a jutalma.

Előbb a térfelünk közepén Ivan Lovric állította meg határozottan Torvund Alexandert, majd azonnal indította a bal oldalon Kerezsi Zalánt, akit Máté Zsolt szerelni és lebirkózni sem tudott, szélsőnk ugyanis rendkívül harcos volt, elvitte a labdát a földre huppanó rivális mellet és máris létszámfölényben voltunk, majd Kerezsi a tizenegyespont magasságából a jobbösszekötő helyén érkező Kocsis Dominikhoz passzolt, aki ballal a kapu bal oldalába lőtt.

A gyors kispesti gól megadta a találkozó alaphangját, bár az igaznak bizonyuló futballközhelyek rovatunk vonatkozó passzusát csak óvatosan írtuk le, hiszen a szezon során kétszer szereztünk eddig vezetést, az ellenfél azonban mindkét alkalommal egyenlített, sőt a Kozármisleny fordítani is tudott.

Igaz, ezúttal a gólt követően is lendületben maradtunk, jobbára előttünk adódtak helyzetek, a 20. percben Kerezsi lövése ment kevéssel mellé, a hajrában pedig Kocsis kísérletét tolta kapufára a felvidéki Rostislav Prokop. Mindenestre úgy mehettünk a szünetre, hogy nálunk az előny és mi játszunk jobban.

A térfélcserét követően aztán egy új mérkőzés kezdődött, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a kispesti kéttusa a foci után vízilabdával folytatódott, mivel a Bozsik Arénára lecsapó vihar alaposan feláztatta a pályát, a pocsolyákban elakadó, a vizes füvön felgyorsuló labda pedig többször is megtréfálta a csapatokat.

Közben azonban az is bizonyítást nyert, hogy a harcosság földön és vízen is kifizetődő, hiszen a 49. percben Kerezsi Zalán jobb oldali szabadrúgására Kovács Nikolasz robbant be középre, a védőjét lerázta, a kapust megelőzte, s a hálóba passzolta a második kispesti gólt – végre sikerült a vezetést követően növelni a fórunkat!

Persze ekkor (a hosszabbítással egyetemben) még egy tanórányi idő volt hátra, a hajrá pedig vendéggóllal indult: előbb Dúzs Gellért hárítani tudott, a szögletet követően viszont Cipf Dominik lőtte ki a bal felsőt, s innentől lett még nehezebb az összecsapás! A Tiszakécske érthetően az egyenlítésért hajtott, mi pedig próbáltuk megőrizni a nagy nehezen kibrusztolt vezetésünket. A vendégek védő helyett csatárt, míg Pinezits Máté csatár helyett védőt cserélt, s az utóbbi bizonyult sikeresnek, hiszen a fehér mezesek már nem tudtak kapuba találni.

A Tiszakécske a Bozsik Arénában veszítette el a szezonbeli veretlenségét, csapatunk pedig másodszor is 2–1-re nyert a most futó idényben, ráadásul kétféle körülmény között, szárazon és vízben is, sőt ahogy említettük, Kerezsi Kocsisnak és Kovácsnak is kiosztott egy-egy asszisztot, a második sikerhez vezető rögös úton.

Ha nem is vagyunk (még) 8000 méter felett, de szerda este ez volt a kispesti K2.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–TISZAKÉCSKEI LC 2–1 (1–0)

Bozsik Aréna, 3304 néző

V: Káprály Mihály (ifj. Varga G., Mohos)
G: Kocsis D. (10.), Kovács N. (49.), ill. Cipf (76.)

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Lovric, Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Bocskay, Eördögh – Kocsis D. (Szabó A., 87.), Holman (Adorján, 59.), Kerezsi (Kundrák, 59., Krajcsovics 81.) – Átrok (Keresztes, 59.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Tiszakécske: Prokop – Máté Zs. (Horváth Z., 81.), Fodor F., Polyák – Balázs B., Márkus, Erdei, Szekér, Bencze M. – Cipf, Torvund (Kiss B., 64.)
Vezetőedző: Vass László


16.08.2023, 23:54Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft