Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kupameccsen van a fókusz

A kupameccsen van a fókusz

Spiele

Veröffentlicht: 18.10.2022, 21:39Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Minimum a Dorogon mutatott teljesítményre (ha nem még jobbra) lesz szükség a szombathelyi mérkőzésen

Vas és Zala megyei túra vár a héten csapatunkra,amely szerdán a Haladás vendége lesz a MOL Magyar Kupában, majd rá három napra Zalaegerszegen lépünk pályára az OTP Bank Liga második harmadának kezdetén.

„Sűrű a program, hiszen négy nap alatt két meccset játszunk, ami egyúttal jó lehetőség arra, hogy visszataláljunk a sikeres útra – kezdte vezetőedzőnk, Tam Courts. – Felcsúton az első 20-25 percben rendben volt a játékunk, voltak lehetőségeink, addig nagyjából a terveknek megfelelően alakult a találkozó, a vezető gólt követően viszont a PAFC fölénk nőtt és kontrollálta a találkozót. Úgy érzem, most jól jön, hogy egy kicsit máshová kerül a fókusz, picit kiszakadunk a bajnokságból és a kupára kell koncentrálnunk. Fontos számunkra a sorozat, Dorogon kapott gól nélkül, profi teljesítményt nyújtva jutottunk tovább, a Haladás ellen hasonló, ha nem még jobb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk.“

Tam Courts hozzátette, a remélt kupatovábbjutás abban is segíthetne, hogy a csapat meglovagoljon egy pozitív hullámot, ami már a zalaegerszegi mérkőzésre is kedvező hatással lehet, ezért is fontos, hogy motiváltan, nagy akarással, fegyelmezetten futballozzunk.

„Azt látom a játékosokon, hogy ők is tisztában vannak a kupa fontosságával, tudjuk, hogy ez mennyit számít a klubnak és a szurkolóknak, motiváltak vagyunk, tovább akarunk jutni – folytatta Tam Courts. – Remélem, hogy Szappanos Péter hamarosan visszatérhet, a sérülése után pedig Tomás Tujvel remek második félidőt produkált Felcsúton, több bravúrt is bemutatva, rutinja és tudása szerda este is sokat érhet a csapat számára.“

18.10.2022, 21:39Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele