Immár harmadik alkalommal rendezték meg Miskolcon az Akadémiák Viadalát, amelyen a kiemelt akadémiák stábja (és a Nemzeti Sportügynökség) vesz rész, s vív hatalmas presztízscsatát a tornagyőzelemért. A 12 csapatos viadal hároméves történetében először lépett pálya a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia együttese, küldöttségünk pedig rögtön a legjobb négy között zárta az NB I-es játékosokkal teli, színvonalas, jól szervezett megméretést.
A résztvevők két hatos csoportba osztották, a mieink a harmadik helyen jutottak be a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a PFLA várt a Honvéd-MFA-ra, és hiába vonultatott be korábbi rutinos NB I-es, válogatott kiválóságokat (Magasföldi József, Sándor György, Vanczák Vilmos) a felcsúti rivális kétgólos hátrányból egyenlítettünk – az első csapat masszőre Riba Dániel és assisztensedzőnk, Takács László góljaival –, a szétlövésben pedig nem hibáztunk.
Az elődöntőben a csoportkörből már ismert Debrecen kövezett, hatalmas csatában 4–3-ra kaptunk ki, míg a bronzmeccsen az Illés Akadémiával találkoztunk, a korábbi Honvéd-játékosokat, Illés Bélát és Halmai Gábort is felvonultató szombathelyiek 3–1-re nyertek. A Honvéd-MFA így a negyedik helyen végzett, ami önmagában is szép eredmény, de azt se felejtsük el, hogy amíg a riválisoknál többszáz NB I-es meccs volt a pályán, addig nálunk mindössze két játékosunknak van összesen 12 első osztályú fellépése.
A tornán egyébként két akadémistánk is ott volt, Kaczinvszki Dominik és Simon Benedek a DVTK-tól érkezett Kispestre, s mivel a téli szünetet otthon töltik, ezért kilátogattak a viadalra, buzdítani a mieinket.
AKADÉMIÁK VIADALA, MISKOLC
A Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia eredményei
Csoportkör:
–MLSZ 1–5
G: Märtz
–Régió válogatott 2–0
G: Takács L. 2
–DVTK 2–1
G: Takács L. 2
–Vasas 5–0
G: Takács L., Märtz, Kovács Á., Fűzfa, Pintér B.
Negyeddöntő:
–PFLA 2–2 – szétlövéssel 3–1
G: Riba, Takács L.
Elődöntő:
– DVSC 3–4
G: Riba, Szabados, Takács L.
A 3. helyért
–Illés Akadémia 1–3
G: Pintér B.
A torna végeredménye: 1. Ferencváros, 2. DVSC, 3. Illés Akadémia, 4. Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia, 5. DVTK, 6. MTK, 7. PFLA, 8. Régió válogatott, 9. Várda Labdarúgó Akadémia, 10. ETO FC Győr, 11. MLSZ, 12. Vasas Kubala Akadémia
A Honvéd-MFA kerete: Fűzfa Gergely, Kovács Árpád, Kozma Zalán, Märtz Márk, Pintér Bence, Riba Dániel, Sinkó Balázs, Szabados Krisztián, Takács László, Tavasi András





