Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A maci hazamegy

A maci hazamegy

Akademie

Veröffentlicht: 20.12.2021, 20:18Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Karácsonyi adományozás – a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum munkáját támogatja a Budapest Honvéd

Megható pillanatok voltak.

Tündéri kisfiú totyogott a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum előtti betonúton, kezében egy hatalmas barna macival. A plüssfigura nagyobb volt, mint a kis srác, aki ahogy belépett az intézménybe, lecsapott a medvére, úgy szorította magához, mint aki egy pillanatra sem akarja elengedni az újdonsült barátját. Egyik kezével az anyukája ujjait fogta, a másikkal meg a maciba kapaszkodott, bár elsőre nem is tudtuk eldönteni, hogy a kisfiú viszi haza a macit, vagy fordítva. A kis nagy medve a karácsonyfa alatt pihen majd meg, mi pedig csillogó szemekkel konstatáltuk, hogy rászoruló kispesti családok, gyerekek karácsonyát tehetjük boldogabbá.


Az ünnepek előtt ugyanis a Budapest Honvéd gyűjtést szervezett, amelyhez csatlakoztak az első csapat játékosai, a klub dolgozói, az akadémisták, a szülők, s ennek eredményeként egy telepakolt mikrobusszal érkeztünk meg a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumhoz – reméljük, hogy a rendőrség is elnéző lesz, hiszen a háromfős hátsó ülésen hat medve ült és az öveket is elfelejtették becsatolni a mackók.

A csomagtartóból aztán a plüssállatok mellett ruhák, cipők, tartós élelmiszerek, csoki és játékok kerültek elő, Vighné Vincze Erzsébet intézményvezető pedig meghatott mosollyal köszönte meg a felajánlást, majd elmondta, komoly segítséget jelent a Honvéd adománya is, hiszen több mint ezer családdal vannak kapcsolatban a XIX. kerületben, és minden támogatás jól jön a rászorulók számára.


A Honvéd közös adományozása mellett az első csapat játékosai is gyűjtést szerveztek az öltözőben, és számukra is egyértelmű volt, hogy kispesti szervezetnek szeretnének segíteni, így az ötletgazda Nagy Dominik és Hidi Patrik is megérkezett a Családsegítőhöz, hogy átadjon egy dedikált mezt, illetve a csapat által összedobott összeget.


Előtte sem volt kétségünk, de Vighné Vincze Erzsébet szavai is megerősítették, minden ajándék méltó helyre került, és nem lehetünk eléggé hálásak ezeknek a szervezeteknek, akik nemcsak karácsonykor, hanem egész évben azon dolgoznak, hogy segítsenek a rászorulókon.

Hogy minden kisgyereknek legyen játék, valamint csoki a fa alatt és a plüssmacijával együtt ülhessen le a karácsonyi vacsorához.

(A fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


(A Budapest Honvéd karácsonyi adománygyűjtéséről az Aranyoroszlánok szerdai adásában is beszámolunk.)

20.12.2021, 20:18Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie