Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A második félidőben jött a java

A második félidőben jött a java

Akademie

Veröffentlicht: 07.02.2023, 11:35Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U15-ös akadémistáink az NK Gorica ellen győztek Kispesten

Ismét az NK Gorica egyik korosztályos csapatát fogadtuk a XIX. kerületben, a betegség miatt hiányzó Bogdánfi Mártont helyettesítő Tóth Csaba irányította csapatunk pedig kiütéses győzelmet aratott a horvátok ellen. A mérkőzés első 45 percében nem született gól, de a második játékrészben bőven kárpótolták a szakmai stábot a fiatalok, hiszen ötöt is szereztek.

Tóth Csaba: – Az első félidőben többször beleestünk az ellenfél csapdájába, amiből megkontráztak minket. Nem tudtunk nagy dominanciát kialakítani, kiegyenlített volt az első fél óra, az utolsó 10 percben nyomás alatt nagyon jó volt a labdás játékunk, ami pozitív. A félidőben átbeszéltük, hogy min kellene javítani és sokkal jobb második félidőt produkáltunk, dominánsabbak voltunk és a helyzeteket is jobb arányban használtuk ki. Fizikálisan és mentálisan is az ellenfél fölé nőttek a srácok, ahogyan ezt az eredmény is tükrözi.

U15-ES NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NK GORICA (horvát) 5–0 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Kőszegi-Hoffmann 2, Gyebróczki 2, Jarmoljuk 1

Honvéd-MFA: Monoki (Tarnóczi, a szünetben) – Újvári, Manzella, Rankó, Milicz, Schön B. (Jarmoljuk, a szünetben), Petrók, Gyebróczki (Kapitány, a szünetben), Kecskés (Gyebróczki, 60.), Kőszegi-Hoffmann (Acsai, 60.), Acsai (Reményik, a szünetben)
Asszisztensedző: 
Tóth Csaba

07.02.2023, 11:35Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie