Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A második győzelemre várva

A második győzelemre várva

Spiele

Veröffentlicht: 06.03.2021, 11:31Lesezeit: 2 Min.

A Bozsikban már nyertünk a Kisvárda ellen, most a Hidegkuti Stadion következhet

Március 7-én, vasárnap a Budapest Honvéd a Kisvárda Master Good együttesét fogadja az Új Hidegkuti Stadionban. A párosítás története 2018-ban kezdődött, amikor a szabolcsiak fennállásuk óta először feljutottak az NB I-be. A Honvéd pályaválasztása mellett eddig 4 találkozóra került sor, melyeken mindössze 1 kispesti győzelem született – most az egyetlen sikeres találkozót idézzük fel.

2018.07.29.: Budapest Honvéd FC— Kisvárda FC 4–0 (1–0)

Az OTP Bank Liga újonca a 2. fordulóban látogatott a Bozsik Stadionba. Érdekesség, hogy a kispestiek trénere, a Kisvárda jelenlegi edzője Supka Attila volt. Rosszul kezdődött a mérkőzés, Pölöskei bemelegítés közben megsérült, helyette Nagy Gergő került a kezdőcsapatban. A meccs előtt a 96 éves korában elhunyt riporter legendára, Szepesi Györgyre emlékeztünk.

A Honvéd a meccs elejétől magához ragadta a kezdeményezést, aminek szűk fél óra elteltével meg is lett az eredménye. A 24. percben 11-eshez jutott a Honvéd. A büntetőt brazil légiósunk a jobb alsó sarkot lőtte, honfitársa Felipe az ellenkezőirányba vetődött. A brazilok párbaját a kispesti Danilo nyerte. A piros-feketék továbbra is támadásba maradtak, jobbára az újonc csapat térfelén folyt a játék. Szünet előtt Danilo ollózásának tapsolhatott a közönség.

A 2. félidőben is a piros-feketék domináltak, de a második gólra mégis a 72. percig kellett várni, amihez némi szerencse is kellett, ugyanis Kukoc veszélyes bal oldali beadása Jánvári lábáról a kapu jobb alsó sarkában csorgott. A 85. percben Kukoc beadását Vadócz átlépte, a labda Gazdag elé került, aki 4 méterről lőtt hálóba, 3–0. Már úgy tűnt, hogy nem esik több gól, amikor a 91. percben Lukács 16 méterről, jobb belsővel a kapu bal oldalába lőtte a negyedik kispesti gólt.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Vadócz, Nagy G. (Banó-Szabó, 59.), Gazdag, Kukoc – Holender (Lukács, 65.), Danilo (Cipf, 75.).

Vezetőedző: Supka Attila


Hazai statisztika

4 mérkőzés

1 győzelem

0 döntetlen

3 vereség

7 lőtt gól

10 kapott gól


Góllövőlista

Honvéd

1 gólos: Danilo Cirino, David N’Gog, Gazdag Dániel, Lukács Dániel, Davide Lanzafame

Kisvárda

2: Lucas, Tsoukalas Stavrosz


Legek

Legnagyobb győzelem: 4–0 (2018)

Legtöbb néző: 2591 (2019)

06.03.2021, 11:31Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele