Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A második győzelemre várva

A második győzelemre várva

Klub

Veröffentlicht: 30.09.2021, 11:30Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Házigazdaként csak 2018-ban nyert eddig a Honvéd a Kisvárda ellen

Hatodszor látjuk vendégül a Kisvárdát az OTP Bank Ligában, azzal a céllal, hogy megszülessen a párosítás második hazai honvédos sikere, egyúttal felidézzük a 2018-as győzelmünket.


2018.07.29.: Budapest Honvéd–Kisvárda FC 4–0 (1–0)

Pölöskei Zsolt a bemelegítés közben megsérült, helyette Nagy Gergő került a kezdőcsapatba. A mérkőzés előtt a 96 éves korában elhunyt Szepesi Györgyre emlékeztek a csapatok.

A Honvéd kezdett jobban, Danilo kétszer is veszélyeztette az újonc Kisvárda kapuját. A 24. percben aztán Kambert buktatták, a megítélt büntetőt brazil légiósunk értékesítette, 1–0. A félidőben nem esett több gól.

A szünet után állandósult a kispesti fölény. A 72. percben öngóllal növeltük előnyünket. Kukoc veszélyes bal oldali beadása után Jánvári lábáról a kapu jobb alsó sarkába csorgott a labda, 2–0. A 85. percben ismét Kukoc volt aktív, beadását Vadócz átlépte, Gazdag pedig 4 méterről a hálóba továbbított, 3–0. A végeredményt Lukács állította be, amikor a 91. percben 15 méterről, jobb belsővel a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 4–0.

A Honvéd megérdemelten nyert, még ilyen különbséggel is.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber (csk), Baráth – Heffler, Vadócz, Nagy G. (Banó-Szabó, 59.), Gazdag, Kukoc – Holender (Lukács, 65.), Danilo (Cipf, 75.).
Vezetőedző: Supka Attila

Kisvárda: Felipe – Izing (Hej, 31.), Beriosz, Parcvanija, Protics – Melnik, Lucas, Karaszjuk, Misic (Jánvári, 54.) (Anderson, 74.) – Gosztonyi, Ilics.
Vezetőedző: Kondás Elemér



 

HAZAI STATISZTIKA

5 mérkőzés

1 győzelelm

4 vereség

7 lőtt gól

11 kapott gól
 

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

1: Danilo Cirino, David N'Gog, Gazdag Dániel, Lukács Dániel, Davide Lanzafame

A jelenlegi keretben nincs olyan játékos, aki gólt lőtt a Kisvárdának.

Kisvárda

2: Lucas, Tsoukalas Stavrosz

1: Grozav Gheorghe, Gosztonyi András, Ene Cornel Alexandru, Sassá, Rubus Tamás, Viana Jardim Silva, Navratil Jaroslav

30.09.2021, 11:30Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub