Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Mezőkövesd csapatát fogadjuk a Bozsik Arénában. A Honvéd pályaválasztása mellett eddig 8 mérkőzést játszottak a csapatok. Ezek közül most idézzük fel az egyetlen kispesti győzelemmel végződött találkozót.
NEHÉZ SIKER
2016.12.10.: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (0–0)
A Mezőkövesd hálóját a Honvéd jelenlegi kapusa, Tomas Tujvel őrizte, aki a mezőny legjobbjának bizonyult a találkozón. A decemberi mérkőzésen egyértelműen a kispestiek akarata érvényesült, igaz, kevés helyzet alakult ki a szívósan védekező kövesdi kapu előtt. A találkozó egyetlen gólja a 70. percben esett, Botka Endre jó beadása után Eppel Márton remek mozdulattal fejelt a hálóba, 1–0.
Összességében a Honvéd, ha nehezen is, de megszerezte a három pontot, amivel – hármas holtversenyben – a második helyen telelt. A kispestiek győzelmükkel a Mezőkövesd hétmérkőzéses veretlenségi sorozatát szakították meg.
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric, Kamber, King (Prosser, 64.) – Gazdag, Hidi – Holender, Koszta, Eppel (Nagy G., 84.), Lanzafame (Bobál D., 78.)
Vezetőedző: Marco Rossi
Mezőkövesd: Tujvel – Vági (Sós, 82.), Hudák, Devecseri, Gohér – Pauljevics (Nicorec, 74.), Mevoungou, Molnár, Kink – Strestik, Bacelic-Grgic.
Vezetőedző: Pintér Attila
HAZAI STATISZTIKA
8 mérkőzés
1 győzelem
3 döntetlen
4 vereség
9 lőtt gól
13 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
1: Eppel Márton, Holender Filip, Hidi Patrik, Danilo Cirino, Moutari Amadou, Balogh Norbert, Batik Bence, Nono, Nenad Lukic.
A jelenlegi keretből Hidi Patrik, Batik Bence és Nenad Lukic lőtt gólt hazai pályán a Mezőkövesdnek.
Mezőkövesd
2: Cseri Tamás
1: Stefan Drazic, Dino Besirovic, Harsányi Zoltán, Koszta Márk, Nagy Dániel, Novák Csanád, Linas Pilibaitis, Berecz Zsombor, Marin Jurina, Jakub Vojtus, Madarász Márk
LEGEK
Legtöbb néző: 3253 (2021)
Legnagyobb különbségű győzelem: 1–0 (2016)
Legnagyobb különbségű vereség: 0–2 (2013)





