Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A pályán kell bizonyítani

A pályán kell bizonyítani

Spiele

Veröffentlicht: 27.07.2024, 23:21Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szabó Alex szeretné sikerrel felavatni az új fehér mezünket

Július 28-án, vasárnap elrajtol a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös kiírása, az első fordulóban a Budafoki MTE vendége lesz a Budapest Honvéd, a mérkőzés előtt pedig Szabó Alexet kérdeztük az új szezon kapcsán.

A Budafok otthonában kezdjük az NB II-es bajnokságot, ahol már az új idegenbeli kollekcióban lépünk pályára. Hogy tetszik a megújult mez?
Szerdán voltunk a Bozsik Arénában az új mez fotózásán, nagyon tetszik! A hazai, piros-fekete mez a kedvencem, de ennek is helye lesz a szívemben. Remélem, hogy nem csak azért, mert szép, hanem mert sikeresek is leszünk benne, szeretnénk győzelemmel felavatni az új dresszt.


Mire számítasz a Budafok elleni bajnokin?
Ha csak a tavaszi mérkőzésre tekintünk vissza, akkor elmondhatjuk, hogy mezőnyben jól játszottunk, sok helyzetet tudtunk kialakítani, azonban nem sikerült ezeket berúgni és sajnos kikaptunk. Továbbra is fontos lesz, hogy minél több lehetőséget alakítsunk ki, viszont ezeket be is kell lőni, bízom benne, hogy a szurkolóink segítségével a magunkra javára fordítjuk majd a mérkőzést.

Egy évet már eltöltöttünk a Merkantil Bank Ligában, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a bajnoksággal kapcsolatban, mire van szükség a sikerhez?
Másabb, mint az NB I, sokkal jobban épít a fizikumra, de szerintem most már sikerült annyi rutint szerezni, hogy ez ne okozhasson gondot. Fel kell venni a kesztyűt, építeni az erősségeinkre és azért dolgozni, hogy a mi javunkra dőljenek el a meccsek, hogy minél jobban szerepeljünk a bajnokságban.

Bő öt hét volt a felkészülés, öt edzőmeccsel, öt érkezővel, hogyan látod a nyári időszakot?
Voltak távozóink is, de akik érkeztek, azok a csapat segítségére lehetnek az előttünk álló bajnokságban. Kemény heteken vagyunk túl, ez nem is kérdés, hiszünk benne, hogy ez a kemény munka kamatozik a szezon során. Jó erőben van a csapat, de ezt majd a pályán kell bizonyítanunk.

A csapatkapitányi karszalagot a klubtörténelemben az egyik legfiatalabb játékosként viselő Szabó Alexnek milyen szerepe lehet ebben az együttesben?
Remélem, meghatározó tagja tudok lenni a csapatnak. Úgy érzem, az előző szezon vége felé ez már sikerült, előre kell lépnem, hosszú távon is vezére akarok lenni a Honvédnak.

27.07.2024, 23:21Spiele

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub