Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A rémálom vége

A rémálom vége

Spiele

Veröffentlicht: 02.05.2021, 21:30Lesezeit: 1 Min.

Budafoki győzelmével bennmaradt a Budapest Honvéd

„Ha nyerünk Budafokon és úgy alakulnak az eredmények, akkor már vége is lehet a rémálomnak. Nagyon várom azt, hogy bennmaradjunk és utána egy életre szeretném elfelejteni ezt a szezont” – mondta Batik Bence a Mezőkövesd elleni, pontot érő gólt követően, s mivel (csütörtökön) úgy alakultak az eredmények (a DVTK nem nyert az Újpest ellen), abban a tudatban léptünk pályára, hogy a budafoki siker bennmaradást ér.

A küldetés teljesítéséhez pedig olyan segítséget kaptunk, amelyet ebben az évben még egyszer sem, sőt, amelyben utoljára 2020 novemberének elején volt részünk – nézők előtt futballozhattunk! Márpedig a Kispest-tábor nélkül nem Honvéd a Honvéd, bizony, egészen más volt a találkozó hangulata, amikor kijöttek a srácok a pályára, s megdörrentek a szurkolóink. Felemelő érzés volt!

S ahogy a Kispest-tábor tagjai, mi is azt vártuk, hogy a csapat valahogy behúzza a bennmaradást érő győzelmet, ehhez viszont gólt kellett szerezni, ami végül az 53. percben történt meg, amikor Mohamed Mezghrani parádés bombája kötött ki a hálóban, s utóbb kiderült, ez a találat győzelmet és bennmaradást ért a Honvédnak.


Egy gyengén sikerült szezon végén az utolsó, minimális célt teljesítette a csapat. Ezen a napon erre volt szükség, nem számított hogyan, nem számított milyen körülmények között, de meg kellett szerezni a három pontot.

A rémálom véget ért.

02.05.2021, 21:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele