Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A sport mindenkié – Videó!

A sport mindenkié – Videó!

Klub

Veröffentlicht: 15.09.2023, 21:09Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Fotógaléria – a Kispesti sportágválasztó vendégei voltunk

A bejáratnál balra pingpongasztal, jobbra sakk, majd teniszpálya, kicsit hátrább (strand)röplabda várta a gyerekeket a Tichy Lajos Sportcentrumba, ahol a fiatalok judósokkal, kickbox és teakwondo mesterekkel, futsalosokkal, kézilabdázókkal, a vadonatúj kerékpáros pumpapályával, tánccsoporttal, amerikai focistákkal és akrobatikus rock & roll táncosokkal egyaránt találkozhattak. S erről a programról természetesen a labdarúgás sem hiányozhatott, a Kispesti Önkormányzat meghívására pedig mi sem mondhattunk nemet, örömmel képviseltük a Honvédot és a focit a kerületi iskolák számára szervezett rendezvényen.


A Budapest Honvéd sátránál Vatai Attila régióvezető, Vass László, a lányok szakmai vezetője és három preakadémiai edzőnk, Evanics Martin, Galkó Dominik és Takács Dávid várta az érdeklődőket, sőt két turnusban az első csapatunk játékosai is kilátogattak az eseményre, előbb a Dúzs Gellért, Keresztes Noel, Krajcsovics Ábel trió dedikált, majd a Benczenleitner Barna, Kocsis Gergely, Ivan Lovric, Tomás Tujvel kvartett váltotta őket, de Fehér Péter szakmai igazgató is tiszteletét tette. A gyerekek szinte megrohanták a standunkat, hogy aláírásokat, közös fotókat készíthessenek, majd a pályán folytatódott a móka, hiszen játékosaink a kapuralövésekben is részt vettek, mi pedig csillogó szemű, boldog fiatalokat láthattunk.

Akik a foci mellett sok egyébként más sportágat is kipróbálhattak, élményeket szerezhettek, sőt ami a legfontosabb, hogy szabad levegőn voltak, mozogtak, s talán egy-egy tehetség is elindult a maga útján, egyúttal bízunk benne minél több gyermekkel (és szüleikkel) találkozhatunk a Bozsik Arénában a meccseinken.


15.09.2023, 21:09Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie