Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A szürke második sikere

A szürke második sikere

Spiele

Veröffentlicht: 25.09.2021, 21:43Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

4–2-re nyert Gyirmóton a Budapest Honvéd

„Megsülök“ – jegyezte meg Horváth Ferenc, miközben az edzői öltözőből menetelt a csapat helyisége felé: fehér cipő, fekete hosszú nadrág, fehér ing, szürke pulóver.

A szett ismerős lehet a balmazújvárosi kupameccsről, s mivel ott szerencsét (értsd: győzelmet és továbbjutást) hozott, így a határozottan babonás vezetőedzőnk nem volt hajlandó változtatni a ruházatán, ahogy az is egyértelmű volt, hogy lehetőség szerint a csapat is maradjon a sikert jelentő fehér felszerelésben. Apró nehézség, hogy az időjárás viszont változott, úgy 15 fokkal volt melegebb, de tudjuk: mindent a győzelemért.

A babona mellett abban is bízhattunk, hogy van még néhány kispesti gól és jó néhány Honvéd-siker ebben a „gúnyában“, és végül szerencsére igazunk is lett. Bár a 15. percben még úgy tűnt, hogy nemcsak Horváth Ferencnek, a csapatnak is melege lehet, hiszen hiába a vezetés, a Gyirmót két percen belül egyenlített. Csakhogy a gyors egalizálás nem zökkentette ki a mieinket, továbbra is domináltunk, kezdeményező futballt játszottunk, aminek az eredménye újabb két gól lett: Nagy Dominik távolról, lábbal, Nenad Lukic meg közelről, fejjel volt eredményes, így aztán a 25. percben már 3–1-es kispesti előnyt mutatott az eredményjelző tábla.

Innen pedig egy jó csapatnak illik lehoznia azt a meccset, amelyet a képességek alapján egyébként is meg kellene nyerni. Ehhez kellett bizonyítani a pályán, hogy jó csapat vagyunk, s nemcsak a nevek, hanem a játék alapján is erősebbek, mint a Gyirmót.

„Csak jó lesz ez a szürke szett“ – vetettük fel Horváth Ferencnek a szünetben, de rögtön lehűtötte a kedélyeket, csak a meccs végén lehet megnyugodni, addig egy pillanatra sem engedhetünk ki, különben is a juhokat gólokat a nap végén számolják.

Aztán a térfélcserét követően számolhattunk is tovább, fájdalom, hogy a játékrészt nyitó Lukic-gól nem döntötte el végleg a találkozót, mivel Simon András az első felvonáshoz hasonlóan ezúttal is villámgyorsan válaszolt a kispesti találatra, azzal a különbséggel, hogy akkor egyenlített, míg most mínusz kettőre hozta „csak“ vissza a csapatát. Viszont jelezte, hogy tényleg egy másodpercre sem lehet lazítani, nem lehet azt hinni, hogy megvan a meccs, az utolsó sípszóig kell küzdeni a három pontért.

Egy óra után frissített is Horváth Ferenc, Hidi Patrik és Bőle Lukács is felhúzhatta a szürke-fehér (másképpen: idegenbeli) kollekciót, a páros Zsótér Donátot és Balogh Norbertet váltotta. Kellett is az erő, a Gyirmót ugyanis láthatóan nem akart lemondani a pontszerzésről, folyamatosan feladatot adott ezzel Szappanos Péternek és a védelmünknek, de az elhárításunk jól működött.

A hajrára beszállt a korábbi gyirmóti kölcsönjátékosunk, Májer Milán, illetve Zinédine Machach, s bár a kupameccsel ellentétben az ötödik találat ezúttal nem született meg, így négyet számolhattunk a Gyirmótra, a szezonbeli harmadik győzelmünket megszerezve ezzel.

A csapat tehát megmentette a szürke mundér becsületét, Horváth Ferenc pedig újabb hat nap múlva ismét a győzelmi dresszben állhat a kispad előtt – a Kisvárda elleni meccs napjára 19 fokot mondanak, ami estére 10-ig süllyedhet, szóval ideálisnak tűnik a viselet.

Az elmúlt két meccs alapján pedig mondhatjuk, a szürke öltözethez színes kispesti játék dukál.


OTP BANK LIGA NB I, 7. FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd FC 2–4 (1–3)

Győr, Alcufer Stadion, 2381 néző

V: Erdős József (Garai P., Kóbor P.)

G: Simon A. (15.,52.) ill. Tamás K. (12.), Nagy D. (21.), Lukic (25., 48.)

Gyirmót: Rusák – Szegi, Ikic, Széles, Zeke, Vass (Hasani, 68.), Herjeczki (Varga B., 57.), Nagy P., Radics, Medgyes (Hajdú Á., 72.), Simon A. (Lencse, 72.)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Nono (Machach, 85.),  Pantelic, Zsótér (Hidi, 61.) – Nagy D. (Májer, 85.), Lukic (Eppel, 72.), Balogh N. (Bőle, 61.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

 

25.09.2021, 21:43Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele