Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A topfutball tempója

A topfutball tempója

Akademie

Veröffentlicht: 05.09.2023, 16:23Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U17-es csapatunk nemzetközi tornán vett részt

Három mérkőzést játszott Olaszországban U17-es korosztályunk a Trofeo Nereo Rocco felkészülési tornán, a Bene Ferenc vezette fiatalok olasz ellenfelekkel mérhették össze erejüket. Első párharcukon a Fiorentina volt az ellenfél, ahol 4–0-ra nyertek a violák.

A második találkozón a számunkra kedves Viareggiotól 30 kilométerre fekvő luccai Tau Calcio következett. A meccsen 2–1-es vereséget szenvedtünk, a toszkánok az első félidőben vezetést szereztek, Oros-Kovács Benedek pedig hiába egyenlített a 47. percben, végül pont nélkül maradtunk.

Az utolsó párharc alkalmával az Empolival kerültünk szembe, itt is egygólos hátránnyal mentünk a szünetre, de a második félidőben háromszor is bevettük ellenfelünk kapuját, hála Oros-Kovács Benedek duplájának és Kovács Bence találatának. Az olaszok azonban két találatot szereztek a folytatásban, így 3–3-as döntetlen született.

Bene Ferenc: – Több mint három évtizedes hagyománnyal rendelkező rangos tornán vehettünk részt, ahol olyan csapatok is képviselték magukat, mint a Roma, a Fiorentina, a Napoli, vagy az Empoli. Sokkal nagyobb iramú, és a játékosoktól gyorsabb gondolkodást igénylő mérkőzéseket játszottunk, ezek az itthon megszokottnál nagyobb igénybevételt jelentettek a futballistáinknak. Örömöt jelentett számomra, hogy egyre jobban alkalmazkodtak labdarúgóink a topfutball tempójához, saját bőrükön tapasztalhatták, hogy mekkora koncentrációt és erőfeszítést igényelnek a nemzetközi mérkőzések. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy hozzáállásban és akaraterőben nem tapasztaltam gyengeséget, sőt a torna végére igazi csapattá érett a társaság!

TROFEO NEREO ROCCO, U17-ES NEMZETKÖZI TORNA
Trieszt, Olaszország

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ACF FIORENTINA (olasz) 0–4 

BUDAPEST HONVÉD-MFA–TAU CALCIO (olasz) 1–2
G: 
Oros-Kovács (47.)

BUDAPEST HONVÉD-MFA–EMPOLI FC (olasz) 3–3
G: 
Oros-Kovács (48., 64.), Kovács B. (52.)

05.09.2023, 16:23Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie