Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A törött orr sem volt akadály

A törött orr sem volt akadály

Klub

Veröffentlicht: 01.09.2021, 14:03Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Legendás meccsek – Czibor Zoltán triplázott a Dózsa ellen

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal az augusztus 30– szeptember 5. közti találkozókról olvashattok, többek között egy rangadóról, ahol Czibor játszotta a főszerepet gólpasszával és két góljával.

Megérdemelt siker

1933.09.03.: Kispest FC–Somogy FC 3–0 (l–0)

Illusztris vendégek, dr. Molnár József Kispest polgármestere és a városi magisztrátus főjegyzője, egyben a KAC elnöke Farkas Mihály dr. jelenlétében kezdődött a profi I. liga, 2. fordulójában a Kispest–Somogy bajnoki mérkőzés. A kaposváriak kezdtek jobban, de a 3. percben Mikes góljával már a piros-feketék vezettek. Nemes szöktette Mikest, aki a megtorpanó Somogy-védő mellett védhetetlen gólt rúgott az ellenkező sarokba, 1–0. Ezután a kispestiek mintha megelégedtek volna a korai vezetéssel, kisé kényelmesen futballoztak, Serényi és Szabó II is elpuskázott egy helyzetet.

A második félidőben a felerősödő széllel szemben játszottak a piros-feketék, ennek ellenére hatpercnyi játék után a Kispest megszerezte második gólját. Szepes csípett el egy labdát, a befutó Mikes elé passzolt, aki közelről bekotorta a labdát a kapuba, 2–0.

Ezután a Kispest továbbra is támadásban maradt a Somogy kapuja szinte állandó nyomás alatt állt. A harmadik kispesti talált szerzője Nemes volt, aki Serényi szögletét magasan felugorva fejelte a kaposvári kapuba, 3–0.

A Kispest megérdemelten győzelmet aratott lelkesen küzdő ellenfele fölött, de az eredmény akár hatgólos is lehetett volna, ha a somogyiak kapusa nem védett volna parádésan.

KFC: Sarkadi – Rozgonyi, Szemere – Rátkai, Szenes, Keresztes – Mikes, Szabó II, Nemes, Szepes, Serényi

Edző: Gallowich Tibor

Szép és izgalmas játék

1938.09.04.: Taxisok–Kispest FC 2–3 (1–2)

Szép és izgalmas játék, némi Kispest-fölénnyel, egy mondatban így lehet összefoglalni a Taxisok–Kispest-mérkőzést.

A közlekedésiek a Latorca utcában fogadták a kispestieket. A Taxisok kezdtek jobban már a 10. percben vezetést szereztek, sőt a gólon kívül több helyzetük is akadt. Negyedóra után a Kispest átcsoportosította csapatát: Olajkár II. lett a jobbösszekötő, a Kajdácsi, Varga dr., Víg hármas alkotta a fedezetsort. Jó iramú, élvezetes mezőnyjáték alakult ki, fél óra elteltével a piros-feketék Kincses hétméteres lapos lövésével egyenlítettek. Egy perc múlva már a Kispest vezetett: Déri a félvonaltól indulva Nemeshez passzolt, aki Kürthyt hozta játékba, a szélső lövését még védte a kapus, de a kipattanót a befutó Olajkár II. a léc alá küldte, 2–1. A szünetben Olajkár II-t kellett ápolni, akinek fejelés közben eltörött az orrcsontja.

Fordulás után kispesti támadások követték egymást, Nemes kapufát is lőtt. A Taxisok teljesen beszorultak egészen a 61. percig, amikor egy ellentámadás után kiegyenlítettek, 2–2. Ezután a piros-feketék nagy iramot diktáltak, és a 78. percben egy parádés góllal eldöntötték a két pont sorsát: Déri a félpályáról egészen a kapuig cselezte magát majd közelről lőtt a hálóba, 3–2.

A Taxi az utolsó percig küzdött az egyenlítésért, de hiába. A kispesti gárda jobb védelmével, kapu előtti határozottabb támadósorával, és Déri remek játékával megérdemelten jutott a két ponthoz. Külön elismerést érdemel Olajkár II, aki a második félidőt törött orrcsonttal játszotta végig.

KFC: Boldizsár – Olajkár I, Rátkai – Olajkár II, Kajdácsi, Varga dr. - Kincses, Víg IV, Nemes, Déri, Kürthy

Edző: Puskás Ferenc

A nagyobb tudás döntött

1953.09.05.: Bp. Honvéd–Bp. Dózsa 3–2 (2–0)

A kispesti pálya építése miatt a Honvéd a Népligetben fogadta a Bp. Dózsát. A széltől támogatott kispestiek kezdtek jobban, Czibor előbb kapufát lőtt, majd a 15. percben az ő beadásából Budai II talált a lilák kapujába, 1–0. A gól után is a Honvéd irányította a játékot és a 31. percben újabb gólt értek el a kispestiek. Babolcsay futott el a balszélen, beadását Czibor az ötös sarkáról laposan helyezte a jobb sarokba, 2–0. A kétgólos Honvéd-vezetés után az újpestiek nagy offenzívába kezdtek több gólhelyzetet is kialakítottak, de gólt nem tudtak szerezni.

Szünet után a széllel szemben is a Honvéd irányította a játékot. A 64. percben Bányai hibáját kihasználva az egykori kispesti Egresi szerezte a vendégek szépítő gólját, 2–1. Két perc múlva Virág lövése a kapufáról Aspirány elé pattant, az újpesti játékos Grosics kapujába fejelte a lila-fehérek egyenlítő találatát, 2–2. Ezután nagy harc indult a győztes gólért, amit a 81. percben a remekül futballozó Czibor szerezte meg a Honvédnak, 3–2.

Izgalmas, nagyiramú, változatos, színvonalas mérkőzés láthatott a 15 ezer főnyi közönség. A szél az első félidőben a Honvédot, a másodikban a Dózsát támogatta. A két félidőt összevéve a Honvéd támadott valamivel többet. A győztes gólért folytatott harcot végül a mieink nagyobb tudása döntötte el.

BHSE: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Babolcsay, Puskás, Czibor

Edző: Kalmár Jenő

01.09.2021, 14:03Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub