A Budapest Honvéd az Ajka (1–0) és a Budaörs (4–1) után szombaton újabb felkészülési meccset játszik, ezúttal a Vasast fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A tét nélküli meccsek kategóriájában (barátságos és felkészülési meccsek) 105 év alatt huszonkilenc meccset játszott egymás ellen a két együttes.
Az első találkozóra 1916 augusztusában, Kispesten került sor, amit a piros-kékek nyertek 3–2-re, a mieink góljait Kónya és Túri szerezték. Érdekesség, hogy az első tétmeccset csak néhány hónappal később, december elején játszották.
Két évvel azután, 1918-ban kétszer is megmérkőztek a csapatok, februárban a Vasas nyert, a májusi meccs gól nélküli döntetlent hozott. 1924-ben Körmendy és Fürstner góljaival 2–1-re legyőztük az angyalföldieket. 1929 és 1937 között sorozatban ötször vertük a riválist, méghozzá rendre nagy gólkülönbséggel (5–1, 5–1, 4–0, 4–1, 12–3), az utóbbi meccs hőse Déri volt, aki fél tucat góllal terhelte a piros-kékek kapuját. 1943 májusában a Vasas 4–0-s győzelmével zárult le a sorozat.
1943 szeptemberében ritka magas nézőszám mellett játszottak a csapatok. Az Elektromos Latorca utcai pályáján 7 ezer néző látta a Kispest 5–4-es győzelmét. A piros-feketék góljait Nonn (2), Boros (2) és Urhegyi lőtték. A hatvanas években kétszer is legyőztük a Vasast, 1960-ban 3–2-re, 1964-ben 5–1-re – az utóbbi meccset a Fáy utcában játszották, góljainkat Komora (3), Nagy Antal és Tóth Kálmán szerezték. 1979-ben is a Fáy utca adott otthont a találkozónak, amely 1–1-re végződött, gólunkat Bodonyi Béla lőtte, a hazaiak Izsó révén voltak eredményesek.
1984-ben négy napon belül kétszer is összemérte erejét a két együttes, a Fáy utcában a Vasas 2–1-re, Kispesten a Honvéd 4–1-re nyert. Az ezredforduló után, 2005 és 2007 között hárommeccses győzelmi szériát produkáltak a piros-kékek (1–3, 1–3, 0–2). 2016 nyarán a Bozsik Stadionban a kispestiek nyertek 2–0-ra Vernes és Holender góljaival.
Legutóbb idén, március 27-én, Kispesten találkozott a két rivális, a mieink 3–1-re győztek a Vasas ellen, góljainkat Nagy Dominik, Balogh Norbert és Traoré szerezték, a vendégek találata Feczesin nevéhez fűződik.
A mérleg: 15 kispesti, 10 angyalföldi győzelem, 4 döntetlen. A gólkülönbség 80–55 a Honvéd javára.





