Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A végén buktunk el

A végén buktunk el

Spiele

Veröffentlicht: 22.04.2023, 01:03Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Három ponttal távozott az Újpest a Bozsik Arénából

Nézőcsúcsot, de fájdalmas nézőcsúcsot hozott az Újpest elleni derbink, amelyre 6284 szurkoló látogatott ki, ennyien pedig tétmeccsen még egyszer sem voltak a Bozsik Arénában – a szép számon túl azonban nem volt okunk az örömre, ugyanis létfontosságú mérkőzést veszítettünk a kiesés elleni harcban.

Talán ha a találkozó elején értékesítjük valamelyik lehetőségünket. Jobban kezdtük ugyanis az összecsapást, lendületesen futballoztunk, támadólag léptünk fel, de a kapu előtt nem voltunk elég pontosak. A félidő feléig egyértelműen uraltuk a találkozót, utána már kiegyenlítettebb volt a játék, az Újpestnek is voltak kisebb helyzetei, gólt azonban egyik csapat sem szerzett.

A második félidőben a vendégek kezdtek aktívabban, ebben az időszakban inkább a küzdelem jellemezte a játékot, amelyet többször is ápolás miatt kellett megszakítani. Harcoltak a felek, szép megoldásokból azonban kevés akadt. A hajrában kétszer is kettős cserével próbált lendületet vinni a futballunk Dean Klafuric, az utolsó 20 percben jobbára ismét az Újpest kapuja előtt zajlottak az események. Egy-egy veszélyes beadása, fejes révén helyzetünk is volt, de továbbra sem tudtunk kapuba találni, majd a 89. percben egy kontrából a lila-fehérek megszerezték a győztes gólt.

Rendkívül nehéz helyzetbe taszítva ezzel csapatunkat.

OTP BANK LIGA, 2022/2023, 28. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ÚJPEST FC 0–1 (0–0)

Bozsik Aréna, 6284 néző

V: Berke Balázs (Tóth II V., Buzás B.)
G: Goure (89.)

Honvéd: Szappanos – Lovric, Prenga, Capan – Eördögh (Doka, 62.), Mitrovic, Gomis (Keresztes, 84.), Tamás K. (Benczenleitner, 72.) – Kocsis D. (Jónsson, 62.), Lukic, Ennin (Zsótér, 72.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

Újpest: Nikolic – Pauljevic, Hall, Antzoulas, Kastrati – Onovo, Boumal (Mack, 90.) – Csoboth (Diaby, 93.), Mörschel (Jakobi, 62.), Varga B. (Antonov, 62.) – Goure (Ambrose, 90.)
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

22.04.2023, 01:03Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub