Most dübörög igazán a bajnokság a Budapest Honvéd második csapata számára, amely két héten belül ötödik mérkőzését játssza vasárnap a Paks otthonában. S főleg dübörög Török Kevinnek, aki eddig az áprilisi meccsbörze valamennyi pillanatát a pályán töltötte, sőt egész tavasszal mindössze hét percre cserélte őt le Simon Miklós.
„Eléggé fáradt vagyok – vallotta be a fiatal védő a Körösladány elleni, 4–2-es Honvéd-sikerrel végződő meccs másnapján. – Próbálok most a regenálódásra fókuszálni, hogy a következő összecsapásra újra fitt állapotba kerüljek. De összességében remekül érzem magam, ráadásul múlt héten a Kozármisleny ellen megszereztem első gólomat a felnőttek között, amitől még felszabadultabb lettem. Nem kifejezetten ez a feladatom, régen is találtam be, de nagyon örültem neki.”
De nemcsak gólja miatt figyelemreméltó Török Kevin teljesítménye: 18 éves születésnapja után néhány hónappal abszolút alapembere NB III-as gárdánknak, 25 mérkőzése van már a felnőttmezőnyben, s a kispesti védelem (vagy éppen középpálya) egyik kidönthetetlen oszlopa. A körösladányi bajnokit követően Simon Miklós külön ki is emelte játékát nyilatkozatában.
„Láttam, hogy Miki bá megemlített, természetesen jólesett – mondta mosolyogva tehetségünk, akinek ráadásul poszttársát is irányítania kellett a mérkőzésen. – Szabó Tibinek ez volt az első meccse a felnőttek között. Büszke vagyok rá, megállta a helyét hátul, szerintem mindketten stabilak voltunk. Kellemetlen ellenféllel néztünk szembe, akik jól kontráztak, ráadásul a pálya talaja sem volt alkalmas arra, hogy a saját focinkat játsszuk. Így még értékesebb a győzelem.”
A szerda-vasárnap menetrendben ezúttal utóbbi következik, ráadásul a múlt hétvégi, Ferencváros elleni meccshez hasonlóan egy zöld-fehér NB I-es gárda második csapatával néznek farkasszemet Török Kevinék. A Paks II kimondottan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, hiszen 10 győzelmet, 9 döntetlent és 11 vereséget számlál, nem meglepő, hogy a mezőny kellős közepén helyezkedik el. A Honvédnak azonban így is a három pontra van szüksége, hogy tapadjon a közvetlen élbolyra.
„Nyilván nem örültünk az első csapat paksi vereségének, de nem feltétlenül a revans miatt utazunk, önmagunk miatt is szeretnénk győzni – hangsúlyozta Török Kevin. – Mentálisan erős a gárdánk, csak a saját teljesítményünkre koncentrálunk, ami a feszített bajnoki tempó ellenére is megfelelő. Szeretnénk minél több meccset behúzni a szezon hátralevő részében, ebbe pedig a vasárnapi bajnoki is beletartozik.”
NB III., KÖZÉP CSOPORT, 31. FORDULÓ
Paksi FC II–Budapest Honvéd FC II
Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögött
Április 25., vasárnap, 11:00
V.: Jakab Árpád





