Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Zvezdával készülnek

A Zvezdával készülnek

Akademie

Veröffentlicht: 27.01.2022, 20:18Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Három korosztályos csapatunk is Belgrádba látogat

Elfogadta megkeresésünket a Crvena Zvezda, így három csapatunk is pályára lép szombaton Belgrádba, hogy összemérje tudását a szerb bajnok fiataljaival. A szakmai stáb döntése alapján a második csapatunk helyett az U19-es együttes utazik Belgrádba, így Pinezits Máté tanítványai is rangos ellenféllel szemben bizonyíthatnak. A legfiatalabb és a legidősebb korosztály 11 órától, az U17-es pedig 13 órától kezdi találkozóját.

„A felkészülésnek ebben az időszakában hatalmas kincs, hogy egy ilyen nagy ellenféllel szemben mutathatjuk meg a tudásunkat – nyilatkozott előzetesen a hétvégi megméretésről Pinezits Máté. – Az U19-es Zvezda a bajnoki címvédő és az UEFA ifjúsági Bajnokok Ligában egy mérkőzés hiányzott a csoportkörbe jutáshoz, de az összes többi korosztályban is elmondhatjuk, hogy Szerbia egyik, ha nem a legerősebb csapata, amely értelemszerűen egy másik futballkultúrát, egy másik felfogást képvisel. Nemcsak fizikailag erős, hanem megalkuvást nem tűrő és egyénileg is rendkívül jó labdarúgókkal bír a klub. Nagyon örülünk, hogy ilyen csapattal mérhetjük össze a tudásunkat, és az biztos, hogy a meccs minden perce a játékosaink fejlődését szolgálja. Ami ránk vonatkozik, hogy természetesen abból a felfogásból, filozófiából és vízióból amit képviselünk, abból nem engedünk. Tehát labdával mindenképpen stílusos, kezdeményező focit mutatunk majd be, védekezésben pedig agresszívan és szervezetten játszunk. Az egész utazás, illetve az ottalvás egy nagyszerű alkalom arra, hogy az egyének jobban összehangolódhassanak, olyan lehetőségeket tart magában, ami tovább kovácsolhatja az amúgy is nagyszerű klubszellemet.”

27.01.2022, 20:18Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie