Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Adorján Krisztián Kispesten

Adorján Krisztián Kispesten

Klub

Veröffentlicht: 20.06.2023, 20:15Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Rutinos, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező középpályást igazoltunk

A Budapest Honvéd csapatánál folytatja pályafutását Adorján Krisztián, miután klubunk megegyezett a 30 esztendős középpályással, aki az előző két szezonban Budafokon futballozott.

TAPASZTALAT
„Mindenképpen szerettük volna a tengelybe igazolni játékost, akinek nemzetközi és NB II-es tapasztalata is van, ami sokat segíthet a fiataloknak a pályán és az öltözőben is, Krisztián pedig egy ilyen futballista“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

TÁMADÓ SZELLEMBEN
Új igazolásunk a pálya közepén érzi igazán jól magát, leginkább középső középpályásként lehet a csapat segítségére és kamatoztathatja a légiósként, illetve az NB II-ben szerzett rutinját. „Adorján Krisztián támadó szellemben futballozik, nagyon jó gondolkodású játékosról van szó, labdaügyes, technikás futballista, aki a mélységi passzaival is segítheti majd a csapatot“ – beszélt új szerzeményünkről Fehér Péter, klubunk szakmai igazgatója.

KELL A RUTIN
A megfelelő egyensúlyhoz egy csapatnak rutinra is van szüksége és a fiatalos lendület mellett ezt képviselhetik a tapasztalt kerettagok, köztük Adorján Krisztián. „Sok tehetség szerepel a Honvéd keretében, ügyesek a srácok, van bennük potenciál, de fontos, hogy mellettük legyenek olyanok, akik képesek nyugalmat adni nekik, hogy ne vigye el őket a hév – kezdte Adorján Krisztián. – Remélem, hogy ebben fontos szerepem lesz az előttünk álló idényben, állok a vezetőedző rendelkezésére, azt fogom tenni, amire a csapatnak szüksége van tőlem.“

WEKERLÉTŐL A BOZSIK ARÉNÁIG
Bár Adorján Krisztián az MTK-ban nevelkedett, újdonsült középpályásunk Kispesten, közelebbről Wekerlén nőtt fel. Karrierjét a Goldballnál kezdte, onnan került a kék-fehérekhez. A szülei több mint húsz éven keresztül éltek Wekerlén, sőt már a nagypapája is kispesti volt: „Ezért is örültem a Honvéd megkeresésének, nagy múltú, jó csapatról van szó és tetszett az a projekt, amit felvázoltak a vezetők.“

KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁK
Mindössze 16 esztendős volt Adorján Krisztián, amikor az MTK-tól szerződtette a Liverpool, majd megfordult a holland Groningen, az albán Partizani és az ír Dundalk gárdájánál is is, míg Olaszországban a Novarát és a Virtus Entellát is erősítette. A Liverpoolnál az U21-es csapatban szerepelt, a holland első osztályban 19, az ír első ligában 16 meccset játszott, de van 38 Serie B-meccse, sőt játszott az Európa-ligában is, összesen több mint egy évtizedet töltött el légiósként. „Rengeteg köszönhetek a külföldi időszaknak, nagyon sokat tanultam belőle. Minden országban más kultúrával, más játékstílussal találkoztam, örülök, hogy ennyi helyen szerepeltem és ilyen hosszú időt légióskodhattam“ – tette hozzá Adorján Krisztián.

ISMERŐS TEREP
Adorján Krisztián az elmúlt két szezont Budafokon és Merkantil Bank Ligában töltötte, így testközelből élhette át, milyen is az NB II légköre, milyen kihívásokat tartogat a küzdelemsorozat. „Nehéz bajnokság az NB II, sok olyan csapat van, amely jó fizikummal bír, kellemetlen ellenfelek, de vannak jól focizó, jó játékosokat felvonultató együttesek is a mezőnyben“ – mondta második nyári igazolásunk.

HATOS, NYOLCAS
„Szeretek visszavont irányítóként, a hatos poszton futballozni, de tudok nyolcast is játszani. Régebben tízes is voltam, az nem állt annyira közel hozzám. A célom, hogy jól érezzen magam a pályán és a játékommal segítsem a Honvédot“ – adott rövid jellemzést magáról középpályásunk.

KOMOLY CÉLOKKAL
„Szeretnénk feljutni a Honvéddal az NB I-be. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk, kemény menet lesz, de a klubnak és nekem is azonosak a céljaink: kerüljön vissza a Honvéd az első osztályba!“ – tekintett előre Adorján Krisztián, akit szeretettel köszöntünk Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

NÉVJEGY
ADORJÁN Krisztián

Született: 1993. január 19.
Poszt: középpályás
Magasság/súly: 184 cm/75 kg
Korábbi klubjai: MTK, Liverpool (angol), Groningen (holland), Novara (olasz), FK Partizani (albán), Dundalk (ír), Virtus Entella (olasz), Budafok


20.06.2023, 20:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub