Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Adventi bajnoki

Adventi bajnoki

Spiele

Veröffentlicht: 28.11.2023, 11:24Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Jegyinformációk a BVSC és a Csákvár elleni mérkőzésekre

A gyirmóti 1–1-es bajnokit követően két hazai összecsapás (egyben az év utolsó két bajnokija!) vár első csapatunkra, amely először a BVSC-t fogadja december 3-án, majd idénybeli első ellenfelünket, a Csákvárt látja vendégül, mindkétszer 17:00 órától.

A zuglói sárga-kékekkel vívott vasárnapi erőpróbára és az egy héttel későbbi Csákvár elleni bajnokira online elővételben a jegy.honvedfc.hu-n, személyesen pedig jegypénztárainknál válthatjátok meg helyeteket. A Kispesti Futball Ház csütörtökön 16:00–20:00 óra között vár benneteket, míg pénteken a Bozsik Aréna pénztárai 14:00–19:00 között tartanak nyitva. A mérkőzés napján három órával a kezdés előtt, 14:00 órától vásárolhattok belépőket a stadionnál.

Nemcsak az őszi idény két utolsó párharcán, hanem a 2024-es folytatáskor is ott lehettek a csapat mögött, hiszen elindult a tavaszi bérletértékesítés. Amennyiben december 10-ig vásároljátok meg a bérleteteket, akkor nemcsak kedvezményesen jöhettek majd hazai bajnoki mérkőzéseinkre, hanem nyereményjátékunkon is részt vehettek. Bővebb információkat ITT találhattok.

A jegypénztárak nyitvatartása 

Kispesti Futball Ház
Csüt
örtök: 16:00–20:00

Bozsik Aréna
P
éntek: 14:00–19:00
Vasárnap: 14:00–

A Honvéd Shop nyitvatartása
H
étfő, szerda, péntek: 14:00–19:00
Vasárnap: 12:00–

(A Kispesti Futball Házban a klubkártyákat is kiválthatjátok, kérjük, regisztráljatok előre, gyorsítva ezzel a helyszíni ügyintézést! Regisztrálni itt tudtok: https://klubkartya.mlsz.hu/)

28.11.2023, 11:24Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub