Pazar koreográfia vezette fel a Puskás Arénában a Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtezőt, ahol a nemzeti színek mellett Rózsa Sándor portréja emelkedett a magasba, alatta pedig a magyar betyártól idéztek a drukkerek: „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll!″
Nos, bő két órával később büszkén mondhattuk, hogy a magyar válogatott „mindönt megtött, amit köllött“, s amíg Rózsa Sándor a lovát ugratta, addig az immár magyar állampolgár Marco Rossi vezette együttes a drukkereket ugrasztotta talpra. Előbb a 21., aztán a 34. majd a 97. percben, hiszen Varga Barnabás, illetve Sallai Roland gólja azt jelentette, hogy a nemzeti tizenegy hatalmas küzdelemben, szép találatokat szerezve, szükség esetén pedig hősiesen védekezve végül 2–1-es győzelmet aratott és ezzel hatalmas lépést tett a 2024-es Európa-bajnoki szereplés felé.
A Magyar Futball Akadémia neveltjei közül Botka Endre a 74. percben lépett pályára, míg Gazdag Dániel ezúttal nem állt be.
(fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)





