Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akár szerda, akár szombat

Akár szerda, akár szombat

Klub

Veröffentlicht: 18.07.2021, 12:10Lesezeit: 2 Min.

Bőle Lukács mindkét ausztriai felkészülési meccsen eredményes volt

Bár a Pribram elleni felkészülési találkozónk nem sikerült jól (5–3-ra kikaptunk), egyvalamit mégis elhoztunk abból a meccsből szombatra, ráadásul ennek örülhettünk is: Bőle Lukács ugyanis a Pribram, majd a Rosztov ellen is eredményes volt.

„Jó állapotban vagyok, jól érzem magam a pályán abban a szerkezetben, ahol számít rám az edző, remélem, ez így megy majd a bajnokság során is. Ha jól megy a játék, már az megdobja az ember önbizalmát, ha pedig a gólok is jönnek, az már csak az extra – mondta Bőle Lukács, majd kitért a Rosztov elleni partira is. – Az oroszokkal vívott mérkőzés jól sikerült, végig fegyelmezetten, csapatként futballoztunk, maximálisan betartva a taktikai utasításokat. A Pribram elleni ötös után sok mindent át kellett beszélnünk, elsősorban a fejeket kellett rendbe tenni, odafigyelni egymásra, vannak dolgok, amiken változtatnunk kellett, meccsen, edzésen egyaránt, bízom benne, hogy most egy olyan úton indultunk el, ami előrevisz minket, az biztos, hogy a szombati már egy egészen más csapat volt. Külön öröm, hogy ismét betaláltam, ráadásul győztes gólt szereztem, ez remek, de ugyanúgy kell készülnünk tovább.”

Szélsőnk említette, hogy jól érzi magát a Horváth Ferenc által kért szerkezetben, ahol tükörszélsőként a jobb oldalon szerepel, s ahogy mondta, ez abszolút az ő szerepköre, a középpálya jobb oldalán érzi a legjobban, onnan tud befelé megindulni, cselezni, szóval a poszt jó, remélhetőleg a játék képe is pozitív marad.

„Érdekesség, hogy bár nekem fekszik, nem annyira szeretek esőben játszani, viszont jobban tudok érvényesülni, mint a magasabb, robosztusabb védők. A Rosztov ellen az első félidőben még nagyon jó volt a pálya, a másodikra már sokat mélyült, de aztán pont jókor kerültünk előnybe és meg is tudtuk tartani a vezetést – tette hozzá Bőle Lukács. – A szerdai meccs mindenkinek szenvedősebb volt, én is sokkal jobban éreztem magam a pályán már szombaton, frissebbek voltunk, és bár a négy nap alatt ez volt a második 90 percünk, a futómennyiséggel sem volt gond. Remélem, a rajtig hátralevő két hétben még továbbra frissülünk és még többet tudunk majd nyújtani.”

18.07.2021, 12:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub