A média naponta ontja a híreket a koronavírus rémtetteiről, de nem gondoltam volna, hogy egyszer Isa Gábor is áldozata lesz ennek az alattomos kórnak, s bizony – bár borzasztó, mégis – más olvasni az elhunytakról, és más, mint amikor személyesen leszünk érintettek ebben a tragikus helyzetben. A rossznál is rosszabb.
Féltettelek, amikor a kórházba kerültél, aggódtam, amikor jött a hír, hogy lélegeztető gépen vagy, és örültem, amikor arról szólt a fáma, hogy a szervezeted elkezdett reagálni a kezelésekre.
Vártam a gyógyulásod, vártam, hogy újra találkozzunk és megöleljelek, vártam, hogy beszéljünk szeretett csapatunkról, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit. Lett volna miről beszélnünk, hiszen Kispesten töltötted életed nagy részét. A Honvéd utánpótlásában nevelkedtél, majd utánpótlásedzőként hosszú évekig szolgáltad a klubot. Kis túlzással csak ott nem nyertél, ahol nem indultál el a csapatoddal. Nemcsak edző voltál, pedagógus is.
Nehéz feladat évente új csapatot építeni, és főleg eredményesnek lenni, de neked ez soha nem okozott gondot. Az utolsó nyolc évben ötször nyerted meg a bajnokságot, és jelenleg is első helyen áll a csapatod a korosztályos bajnokságban.
„54 éves korában elhunyt Isa Gábor”
Szörnyű ezt olvasni. Tudom, az elmúlás visszafordíthatatlan folyamat, én azonban várok még, hátha csak egy csúnya félreértés ez a hír, és nem, nem hagytál itt minket. De ha esetleg mégsem jönnél többet, köszönöm, hogy a barátod lehettem, és köszönöm mindazt, amit a kispesti labdarúgásért tettél.
És amikor pályára lép legközelebb az U15-ös csapat, akkor neked ott lenne a helyed a kispadon, ott lenne a helyed a pálya szélén, a srácok pedig tudni fogják: örökké velük maradsz és fentről figyeled őket.
Nyugodj békében!
(Kaszás Kálmán)
