A a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) összeállította minden idők legjobb magyar válogatottját, melyben öt egykori Honvéd-játékos is helyet kapott.
Az álomcsapatban Grosics Gyula, Bozsik József, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán szerepel, akik együtt két bajnoki címet is ünnepelhettek kispesti színekben és mindannyian a legendás Aranycsapat tagjai voltak.
A szervezet egy B válogatottat is választott, ebbe még két korábbi Honvéd-játékos, Lóránt Gyula és Sipos Ferenc került be.
A magyar álomcsapat az IFFHS szerint:
Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Mészöly Kálmán, Lantos Mihály – Bozsik József, Orth György – Bene Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán
A B-válogatott:
Plattkó Ferenc – Mátrai Sándor, Lóránt Gyula, Mándi Gyula – Lázár Gyula, Sipos Ferenc – Nyilasi Tibor, Schlosser Imre, Hidegkuti Nándor, Sárosi György, Albert Flórián





