Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Aranyat érő győzelem

Aranyat érő győzelem

Klub

Veröffentlicht: 12.02.2022, 10:34Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

30 hazai kispesti siker született a Fehérvár ellen, de egy még mindig kiemelkedik közülük

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a MOL Fehérvár látogat a Bozsik Arénába. A Bp. Honvéd  pályaválasztása mellett ez lesz az ötvenhetedik hazai mérkőzés. Az eddigi 30 győztes meccsből idézünk fel most három emlékezetes találkozót.


GÓLKIRÁLYI BÚCSÚ
1987.06.06.: Bp. Honvéd SE–Videoton SC 5–0 (1–0)

Az NB I 29. fordulójában a Videotonnal játszott a Bp. Honvéd. A kispestiek fogműtéten átesett válogatott kapusa, Andrusch vállalta a játékot. Détári Lajos úgy készült a mérkőzésre, hogy utolsó hazai bajnoki meccsén jó játékkal köszön el a kispesti közönségtől. A búcsú remekül sikerült, Détári két gólt lőtt és begyűjtötte harmadik gólkirályi címét. A vendégek kispadján az a Tajti József ült, aki pályafutása jelentős részét Kispesten töltötte. A díszpáholyban ott volt Puskás Ferenc, valamint az Eintracht Frankfurt megfigyelője, aki Détári Lajos játékát figyelte árgus szemekkel. Döme jó benyomást tett a németekre, mert a következő szezont már Frankfurtban kezdte. 

A kezdetektől fogva jelentős fölényben játszott a Honvéd, de az első félidőben a lelkes fehérvári védők egy kivételével minden akciót hárítottak. A kispestiek szellemi vezére Détári volt, remek labdákat adott társainak, nem beszélve arról, hogy két gólt is szerzett. A második félidőben a Honvéd sorra vezette a támadásait, a Videoton ezeknek a rohamoknak nem tudott ellenállni, a szünet után alig telt el öt perc és a végig agilisan játszó Lippai kettőre növelte a kispestiek előnyét. A 67. percben a Kovács buktatásáért megítélt büntetőt Détári értékesítette. Öt perccel később látványos góllal növelte előnyét a Honvéd, Kovács Kálmán tizenhárom méteres lövése a bal kapufáról átpattant a jobbra, onnan pedig hálóban kötött ki, 4–0. A végeredményt a 70. percben Fitos állította be. A 80. percben újoncot avatott a Bp. Honvéd, Komora Imre Andrusch József helyett Berecz Gábort küldte a pályára.

BHSE: Andrusch (Berecz, 80.) – Sallai, Fitos, Csuhay, Cseh – Lippai, Détári, Sikesdi – Bodonyi, Kovács K., Sass (Fodor, 61.)
Edző: Komora Imre.

Videoton: Koszta – Molnár, Novath, Faddi, Horváth – Sallói (Végh, 63.), Németh, Csongrádi – Kanyok, Wittmann, Czuczu (Szabó, 63.).
Edző: Tajti József.

 

SEGÍTETT AZ EDZŐTÁBOR
1995.10.28.: Kispest-HFC–Fehérvár Parmalat FC 5–0 (1–0)


A vendégek a megszokott Videoton nevet Fehérvár Parmalat FC-re cserélték, míg a kispestieknél a nyáron, nagy reményekkel igazolt Cseke Istvánt megműtötték, így ő nem lehetett ott a pályán. Együttesünk Gödön, edzőtáborban készült a mérkőzésre, az összetartás monotonságát visegrádi kirándulással oldatta a társaság – a végeredmény tudatában a gödi edzőtábor elérte célját.

Az első félidőben ugyan mindkét oldalon adódtak helyzetek, de csak a félidő végén, a 41. percben esett az első gól: Kovács Béla belőtt labdájára Ghinda érkezett és öt méterről fejelte a kapuba a kispestiek vezető találatát, 1–0. A második félidőben aztán beindult a kispesti henger, Ghinda Attila két gólja között – előbb Dúró elegánsan középre gurított labdáját lőtte a hálóba a tétovázó védők között, majd egy tizenegyest értékesített – adott egy gólpasszt is, noha Török Péter vezetőedző a szünetben még a le akarta cserélni, végül azonban másként döntött. És milyen jól tette!

A végeredményt a 81. percben Tóth Mihály állította be, aki a fehérvári kapust becsapva 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 5–0.

A Honvéd mezőnyfölényben játszott, ráadásul a helyzeteivel is jól sáfárkodott, ilyen különbséggel is megérdemelten győzte le ellenfelét.

KHFC: Brockhauser – Hahn (Plókai A., 80.), Bánfi, Mátyus – Urbányi, Kovács B. (Faragó, 46.), Bárányos, Warzycha, Duró – Ghinda (Jovanovics, 82.), Tóth M.
Vezetőedző: Török Péter

PFC: Disztl P. – Varga, László, Keresztúri, Bekő – Dubecz (Pálfi, 60.), Zimmermann, Dvéri, Rósa (Varsányi, 72.) – Horváth F., Tóth N. (Nagy L., 60.)
Vezetőedző: Szabó Károly


LEGENDÁS GYŐZELEM
2017.05.27.: Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0 (0–0)
 


Az utolsó fordulóra maradt a döntés: a Videoton, vagy 24 év után újra a Bp. Honvéd nyeri a bajnokságot. Nagy érdeklődés kísérte a derbit, hetekkel korábban elkelt minden jegy. Fantasztikus hangulat, színültig megtelt stadion fogadta a pályára lépő csapatokat.

A meccs előtt Marco Rossi a kispestiek olasz trénere az égiekhez fohászkodott: „Ha istennek van ideje a labdarúgással, azon belül is a Honvéddal foglalkoznia, akkor a Honvédnak kellene nyernie a bajnokságot. Meg kell szereznünk az aranyérmet, bármi áron!”

A tétnek megfelelően kemény összecsapások tarkították a meccset. Az egyik oldalon Gazdagot, a másikon Szolnokit kellett ápolni. A 8. percben Baráth mutatott be egy fantasztikus mentést a gólhelyzetben lévő fehérvári csatárral szemben, majd egy minutummal később a vérző arcú kispesti kapus, Gróf Dávid szorult ápolásra. A 38. percben már gólt kiáltott a kispesti közönség, de Kamber fejesét Kovácsik hatalmas bravúrral mentette.

Gól nélküli első félidő után a második játékrészben folytatódott a gigászi küzdelem. A nagy harc közepette láthattuk a meccs legviccesebb jelentét. A színészi babérokra törő fehérvári légiós, Danko Lazovic egy ütközés után előadta a „lazac halála” című jelenetét. Az 59. percben egy emberként pattant talpra a közönség, ekkor ugyanis a Honvéd vezetést szerzett, ami azt jelentette, hogy a fehérváriaknak két gólt kellett volna szereznie a bajnoki címért. Ikenne-King ment fel a jobb oldalon nagyszerű beadását Eppel Márton a rövid oldalon, egy védővel a nyakán 6 méterről a bal alsóba lőtte! 1-0!

A gól után állva tombolt a közönség kispesti része. Sok idő volt még hátra, de a Honvéd már félkézzel a markában tartotta a bajnoki serleget. A játékvezető a 97. percben fújta le a mérkőzést. A Bp. Honvéd megszerezte 14. bajnoki címét, Eppel Márton pedig gólkirály lett. 

Honvéd: Gróf – Bobál D., Kamber, Baráth - King (Lovric, 76.), Nagy, Gazdag (Zsótér, 59.), Koszta (Vasiljevic, 81.), Holender - Eppel, Lanzafame.
Vezetőedző: Marco Rossi 

Videoton: Kovácsik – Szolnoki (Géresi, 62.), Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga J. (Maric, 87.), Pátkai (Hadzic, 72.), Suljic – Lazovic, Scsepovics.
Vezetőedző: Henning Berg

 

HAZAI STATISZTIKA 

56 mérkőzés
30 győzelem
11 döntetlen
14 vereség
91 lőtt gól
50 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd
9: Kozma Mihály
4: Détári Lajos, Kovács Kálmán
A jelenlegi keretből Balogh Norbert és Nagy Dominik lőtt gólt hazai pályán a Fehérvárnak

Fehérvár
3: Szalmássy Tamás
2: Huszti Szabolcs, Kovács István, Danko Lazovics, Máriási Zsolt, Nikola Mitrovic, Novath György


LEGEK

Legnagyobb győzelem: 5–0 (1987, 1995)
Legtöbb néző: 10 000 (1975, 1984)


(Fotó: 1909foto.hu)

12.02.2022, 10:34Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub