Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Átkozott hajrá

Átkozott hajrá

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Az utolsó utáni pillanatban szerezte meg a három pontot érő gólt a PAFC

Néhány másodperccel korábban még a győztes gól megszerzéséért hajtottak a Budapest Honvéd játékosai, majd a felcsúti ellentámadás végén egyesek a földre rogytak, mások pedig hitetlen tekintettel néztek maguk elé, hiszen három és fél hét alatt másodszor kaptunk ki az utolsó (utáni) pillanatban a PAFC elleni bajnokin. Úgy, hogy nem érdemeltünk volna vereséget.

A nehéz helyzetben lévő együttesünk ezúttal is elszántan, nagy akarattal vetette bele magát a felcsútiakkal vívott bajnoki meccsbe, azzal a céllal, hogy a múlt heti, Ferencváros elleni találkozón mutatott jó játék ezúttal eredményességgel is párosuljon. Bódog Tamás vezetőedző Batik Bencére combsérülés miatt nem számíthatott, és bár hétről hétre javul a helyzet, továbbra is volt hiányzónk betegség, illetve az abból való visszatéréshez szükséges idő miatt.

A találkozón egyébként végig érezhető volt a feszültség, mindkét csapat számára nagy volt a tét, és ez pedig rányomta a bélyegét a játékra, ami inkább volt küzdelmes, mintsem látványos. Igaz, mi egy csúnya győzelemért is odaadtuk volna a fél karunkat. Az első félidő legnagyobb lehetősége is a Honvéd előtt adódott, amikor Gazdag Dániel szögletét az üresen maradt Ugrai Roland fejelte a bal alsó sarok mellé, és egyébként is úgy tűnt, hogy kontrolláljuk a találkozót, még ha ez helyzetekben nem is annyira mutatkozott meg.

S mivel a győzelemhez mindenképpen gólra lett volna szükségünk, a szünetben kettőt is cserélt Bódog Tamás, Ugrai Roland és László Dávid helyett Balogh Norbert és Kocsis Dominik lépett pályára – az Eppel, Balogh csatárpáros pedig okozott is fejtörést a felcsúti védőknek. Rögtön a félidő elején Balogh Norbert mezőnyben is bemutatott több szép cselt, Eppel pedig alig maradt le Tamás Krisztián beadásáról.

Az eltiltását követően visszatérő védőnk egyébként is a tőle megszokott lendülettel játszotta be a teljes bal oldalt, vele szinkronban meg Mohamed Mezghrani a jobbszélt, s megállás nélkül robotoltak előre és hátra. A félidő derekán aztán a vendégek előtt is adódott néhány veszélyes lehetőség, szerencsére azonban Tomás Tujvel végig a helyén volt.

„Tovább, tovább!” – űzte csapatát Bódog Tamás, miután az utolsó negyedórára is nulla nullával fordultak rá a felek. A 80. percben Balogh Norbert a jobb oldalról lőtte keresztbe a labdát, a hosszún érkező Hidi Patrik lövését lelki szemeinkkel már bent láttuk, a visszazáró Nagy Zsolt azonban becsúszva menteni tudott. A hajrában aztán még két nagy védést mutatott be Tomás Tujvel, miközben a vendégek védelme sem dőlhetett hátra: még a 91. percben is szögletet lőhettünk, amely végén Djordje Kamber kísérlete ment mellé.

Majd jött a 92. perc, amikor Lovric megállította a villámgyors Kiss Tamást, de nem sikerült felszabadítani, labda pedig Vanacek elé pattant, aki a hálóba lőtt. Ami az egyik oldalon lehetőség, a másikon óriási balszerencse – több mint dühítő és elszomorító, hogy ismét így veszítettünk el egy fontos meccset.


01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele