Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az akarat diadala

Az akarat diadala

Spiele

Veröffentlicht: 02.03.2021, 21:23Lesezeit: 3 Min.

Ha nem is csillogó játékkal, de hittel és tűzzel nyerte meg a csapat az MTK elleni meccset

Gazdag Dániel egy percet késett.

Persze egy kispesti Gazdag-gól sosem jöhet rosszkor, még akkor sem, ha házi gólkirályunk most nem a 33., hanem a 34. percben volt (először) eredményes. Nagyobb gond volt, hogy amíg három napja Felcsúton az egyenlítést érő találat fűződött a nevéhez – később meg a győztes gól –, addig a főbérlőnk otthonában játszott bajnokin a szépítést jelentő lövést írhattuk fel univerzális játékosunk neve mellé.

A „vendég” MTK ugyanis jobban kezdte a mérkőzést, lendületesebbek voltak a kék-fehérek, ráadásul kíméletlenül lecsaptak a hibáinkra, ami azt eredményezte, hogy Varga Roland a 6., míg Schön Szabolcs a 18. percben talált Tomás Tujvel hálójába, szóval finoman fogalmazva is komoly kihívást jelentő hendikeppel kellett nekivágni a következő 72 percnek.

Hogy Horváth Ferenc hangja, vagy a két kapott gól fújt ébresztőt, az esetünkben mindegy is, de az idő előrehaladtával egyre inkább megérkeztünk a meccsbe. Nem volt tökéletes a futballunk, látszott azonban az akarat, látszott, hogy a két kapott gól sem rogyasztotta meg a Hidi Patrikot nélkülöző társaságot (távollétében Nagy Gergő volt a csapatkapitány), és minden pillanatban érezhető volt, egy pillanatig sincs lefutva a meccs.


Gazdag Dániel egyébként már a második kapott gól után is helyzetbe került, akkor azonban még védeni tudott Mijatovic kapus, a 34-dikben azonban már ő is tehetetlen volt, házi gólkirályunk szezonbeli 11. gólja pedig rendkívül sokat jelentett.

S bár, ha abból indulunk ki, hogy Horváth Ferenc babonásnak vallja magát, akkor a korai kapott gól akár jó ómen is lehetett volna, gyanítjuk azonban, vezetőedzőnk, illetve játékosaink is örömmel mondtak volna le arról, hogy a PAFC elleni találkozó után az MTK-val szemben is azt az erényünket kelljen csillogtatni, hogy hátrányból is képesek vagyunk győzni.

A térfélcserét követően ebben a misszióban már Balogh Norbert is szerepet kapott, a kisebb sérülés után visszatérő támadó Kesztyűs Barnát váltotta, Gazdag Dánielnek azonban így sem kellett lemondani a középcsatár szerepéről. Támadóbb felfogásban, még nagyobb határozottsággal indultunk neki a második félidőnek, Varga Roland veszélyes szabadrúgása előtt és után is volt egy-egy ígéretes lehetőségünk.

Lüktető, jó iramú mérkőzést játszottak a felek, mert ugyan a vezetés birtokán az MTK az első negyvenöt perchez képest kisebb lendülettel futballozott, de a gyors ellentámadásaikban ott volt a gólveszély, miközben a mieink próbáltak folyamatosan nyomást gyakorolni a kék-fehérekre.

Ez a nyomás pedig a 71. percben érett (a második kispesti) góllá, amikor Zsótér Donát szabadrúgását a szünetben beszálló Balogh Norbert bólintotta a hálóba, és hogy mekkora erő is lakozik ebben a csapatban, azt láthattuk ebben az időszakban, hiszen az egyenlítést követően, két perccel később már nálunk volt az előny!


Balogh Norbert második gólja után a hosszabbítással együtt még 20 perc volt hátra a meccsből, csapatunk azonban derekasan küzdött, és megmutatta, ha a játék nem is lehet mindig csillogó – főleg, a sorozatterhelés közepette –, az akarati tényezőkre nem panaszkodhatunk.

No meg azokra az apró részletekre, amelyek hozzájárulhattak a győzelemhez, gondolunk itt arra, hogy a lecserélt Nagy Gergő folyamatosan űzte-hajtotta a társakat a kispadról, néha még vezetőedzőnket is túlkiabálva. Vagy éppen Németh Tamara technikai igazgatónk, aki a szünetben jelezte Horváth Ferencnek, hogy a felcsúti kispadra felkötött kabalasál ezúttal a kispad rossz oldalán van, ezért áthelyeztük a Horváth Ferenchez közelebbi lépcsőre, s lőn, a második félidőben fordítani is tudtunk.

S pontosan ezért igazán értékes a nagy akarattal kiharcolt három pont, mert csapatként értük el, mert a pályán és a kispadon is együtt lélegzett mindenki, erre van szükség a következő kilenc meccsen is!

Egyébként azt meg csak zárójelben tesszük hozzá, hogy Balogh Norbert győztes gólja ugyanúgy a 73. percben született, mint Gazdag Dániel felcsúti találata, s mindkét játékosunk a második góljával juttatta három ponthoz a csapatot.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk, Gazdag Dániel első találata is legjobbkor érkezett.



02.03.2021, 21:23Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele