Hajdú-Bihar vármegyébe látogatott a Vass László irányította női együttesünk, mely mérkőzésen 5–0-s debreceni siker született. A hölgyek jól tartották magukat, hiszen az első játékrészben mindössze kétgólos volt a hátrányuk, de a második félidőben ezt nem sikerült ledolgozni, sőt nagyobbra nőtt a különbség.
A hétvégén ezúttal hazai pályán játszanak Vass László tanítványai, hiszen szombaton utánpótlásközpontunkban fogadják az Eger csapatát.
Vass László: – A mérkőzést megelőző taktikai készüléskor úgy gondoltuk, hogy a csapatok játékerejét tekintve tartalmasabb mérkőzést tudunk játszani. Szakmailag többet vártam a csapattól, mivel ismertük az ellenfelünket, az volt a célunk, hogy a játékosok ki tudjanak bontakozni és élvezni a játékot. Ez többször is sikerült, az első játékrészben pariban voltunk, de a Debrecen a gyors szélsőivel sajnos meg tudott bontani minket és két gólt is szerzett. A második felvonásban sikerült határozottabban kimenni a pályára, egy büntetőt is kiharcoltunk, de az ellenfél támadói többször is kihasználták a gyorsaságukat, így és el is döntötték a mérkőzést.
Az Eger ellen hasonló találkozóra számítok, már ami az előzetes várakozásokat illeti. Kispesten fogadjuk őket, szeretnék a labdás fázisban előre lépni, a támadásokat sokkalta precízebben felépíteni, nem kizárólagosan az egyéni villanásokra alapozni.
NŐI NB II, KELETI CSOPORT 17. FORDULÓ
DVSC-DEAC–BUDAPEST HONVÉD FC 5–0 (2–0)
Debrecen, Egyetemi Atlétikai Club Sporttelep
V: Major O. (Buczuj, Takács A.)
G: Jakab (16.), Jakus (25.), Hardon (78.), Kovács K. (86., büntetőből), Szűcs (88.)
Honvéd: Karacs – Tratner, Kós, Kőmíves (Kiss B., 83.), Batta, Lakatos, Szokolányi, Németh, Patonay, Bordás, Nagy E.
Vezetőedző: Vass László


.jpg)

.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)