Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első lépés

Az első lépés

Klub

Veröffentlicht: 19.09.2021, 15:13Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Baráth Botond már várja a Nyíregyháza elleni kupameccset

Vasárnap délután a Budapest Honvéd is megkezdi szereplését a MOL Magyar Kupában, hiszen a 3. fordulóban az NB I-es együttesek is becsatlakoznak a sorozatba. A kispestiek ellenfele a Nyíregyháza lesz, az összecsapás helyszíne pedig Balmazújváros, amelyről Horváth Ferenc rengeteget tudna mesélni. A szezon első kupameccsét már nagyon várja Baráth Botond, aki jó hangulatra és harcos ellenfélre számít.

„Ritkán szoktam a kupának ebben a szakaszában játszani, mondjuk eltiltás vagy épp betegség miatt – utalt keserédes nevetéssel Baráth Botond arra, hogy az utóbbi években különböző okokból nem vette ki a részét a kupasorozat első mérkőzéseiből. – Talán négy évvel ezelőtt léptem pályára utoljára a kupának az első fordulóiban, éppen ezért most várom is a vasárnapi meccset. Biztos vagyok benne, hogy sok néző lesz, annak ellenére is, hogy nem hazai pályán játszik a Nyíregyháza, Balmazújváros azonban nincs olyan messze tőle. Reméljük, Budapestről is elkísérnek majd bennünket, úgy hallottam, jó a fürdője a városnak. Biztosan jó hangulat lesz!“

Egy héttel korábban a Ferencváros ellen játszott bajnokit a Honvéd, Baráth Botond pedig elárulta, hogy többek között annak a meccsnek a tanulságaiból is építkezett a csapat: kivesézték a problémákat és a hiányosságokat és igyekeztek belerakni azt a melót az edzésekbe, ami esetleg a Fradi ellen hiányzott. Védőnk szerint azon a találkozón nem jött ki a csapatból az a forma, ami hét közben jellemezte a társaságot, de átbeszélték, s a tapasztalatokat hasznosítva készültek a Nyíregyházával szemben.

„Az alacsonyabb osztályban lévő brigádok mindig meg akarják mutatni az NB I-es csapatok ellen, hogy mire is képesek valójában, mindig gőzerővel készülnek, dupla annyit melóznak. Most is egy harcos csapatra számítok, amelyik próbálja minél gyorsabban feljuttatni a labdát az ellenfél kapujához, helyzeteket kialakítani – mondta Baráth Botond, leszögezve, hogy az osztálykülönbség ellenére sem veheti félvállról a mérkőzést a csapat. – Szeretnénk minél előrébb végezni a Magyar Kupában. A Honvédnak mindig az az elsődleges célja, hogy minden mérkőzést megnyerjen, hogy minél jobb helyezést érjen el, legyen szó akár a bajnokságról, akár a kupáról. Ehhez a Nyíregyháza elleni jelenti az első lépést, amit meg kell tennünk, meg kell nyernünk a mérkőzést és menni tovább az úton.“

19.09.2021, 15:13Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub