Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első mesterhármas

Az első mesterhármas

Klub

Veröffentlicht: 07.07.2022, 14:30Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Boubacar Traoré tizenegy perc alatt szerzett három gólt a Lendva ellen

Mesterhármast ért el Boubacar Traoré a Nafta Lendava elleni felkészülési mérkőzésen, ráadásul mindössze tizenegye perc alatt, s mivel mali támadónk triplája mellett még Vidar Jónsson is betalált, így csapatunk 4–0-ra győzött.

„A szerdai volt profi karrierem első mesterhármasa, nagyon örültem neki, élveztem a meccset, jó volt a pályán lenni – mondta mosolyogva Boubacar Traoré  regeneráló edzést követően, amely során nemcsak a pályán mozgott a csapat, hanem a medencét is használták a srácok, amiről majd fotógalériát is hozunk nektek. – A mesterhármas mellett azért is voltam boldog, mert győzelemmel kezdtük a felkészülést, ez fontos volt mindannyiunknak, a játékosoknak és az új stábnak egyaránt, mindig jól jön, ha egy csapat sikerrel tudja indítani a szezont. Az első három hétben még a fizikai felkészítés kapott nagyobb szerepet, kemény edzéseink voltak, ami természetes, erről szól ez az időszak, hogy jó állapotba kerüljünk, közben pedig próbáljuk minél jobban megismerni egymást az új stábbal, összecsiszolódni és persze folyamatosan javulni, edzésről edzésre, meccsről meccsre.“

A beszélgetést Pandur Róbert szertárosunk, Oleksandr Petrusenko és Lukas Klemenz is végighallgatta, kezükkel mikrofont, illetve diktafont imitálva, lengyel védőnk pedig át is vette a kérdező szerepét.

– Mikor játszol majd a mali válogatottban?

– Remélem, hogy minél hamarabb.

– Hogy érzed magad az új szakmai stábbal?

– Minden rendben, tetszenek az edzések, élvezem a közös munkát.

– Hány gólt szerzel majd a következő szezonban?

– Nem tudom előre megmondani, de jó lenne a lehető legtöbbször kapuba találni.

– Én remélem, hogy tíz gólt szerzel, tizenegyesek nélkül!

– Jó lenne még többet is, de nem akarok konkrét számot mondani.

– Fogadjuk akkor, hogy meglesz a tíz!

– Ezt sosem lehet megígérni, maradjunk annyiban, hogy azon leszek, hogy minél több gólt lőjek, aztán meglátjuk, meddig jutok.

07.07.2022, 14:30Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub