Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az elsőre mindenki emlékszik

Az elsőre mindenki emlékszik

Spiele

Veröffentlicht: 11.03.2023, 23:42Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kocsis Dominik góljával győztük le 1–0-ra a Zalaegerszeget

„Az elsőre mindenki emlékszik“ – mondta Benedek Szabolcs író, aki 37 és fél évvel ezelőtt élhette át azt a bizonyos elsőt: Siófok–Honvéd 0–2. 

1985 nyarán az akkor 12 éves Benedek Szabolcs életében először volt élőben Honvéd-meccsen, majd 37 és fél esztendővel – no meg jó néhány regénnyel és egy József Attila-díjjal (!) – később a kezdőrúgást is elvégezhette szeretett csapata stadionjában a ZTE elleni bajnokin. A lehetőséget a családjától kapta ajándékba az 50. születésnapjára, amelyet március 18-án ünnepelhet majd, és bizony ismét egy különleges „elsőt“ élhetett át: Kocsis Dominik (a 32. NB I-es mérkőzésén) pályafutása során először volt eredményes a legmagasabb osztályban!

U21-es válogatott szélsőnk a 40. percben egy remek akció végén talált Demjén Patrik kapujába, hiszen előbb Nenad Lukictól kapott egy parádés passzt, majd nemkülönben látványos befejezést választott. Csinált egy testcselt, a kapus elment balra, ő pedig elgurította mellette a labdát a jobb sarok irányába, amit a visszafutó Lesjak sem ért el, így már csak beljebb tudta segíteni azt.

Kocsis Dominik gólja ráadásul nem volt előzmény nélküli, mivel addig is inkább mi domináltunk a mérkőzésen. Bár a vendégek sem futballoztak veszélytelenül, a félidő derekán például Németh Dániel hatalmas helyzetben helyezett mellé, valamint Szalaynak is volt egy veszélyes szabadrúgása, összességében viszont az idény harmadik harmadának kezdetén inkább a mi játékunkban volt benne a gól.

Bő tíz perccel Kocsis gólja előtt már egy gyors ellentámadás végén Nenad Lukic került nagy helyzetbe, de fölé lőtt a kemény belépőktől sem mentes összecsapáson. Szerb támadónk azonban bebizonyította, hogy az előkészítésben is jeleskedik, hiszen a tíz gólja mellé az ötödik gólpasszát jegyezte, ami azt is jelenti, hogy a 26 találatunk közül 15-ből vette ki a részét góllal vagy gólt érő átadással.

1–0-s előnnyel mehettünk tehát a szünetre, és ha már különleges kezdőrúgásról beszéltünk, akkor említsük meg a második felvonást felvezető rúgást is, hiszen Berta Botond indította útjára a labdát, aki 92-es mezben ment fel a pályára, ugyanis Kocsis Dominik a kedvenc futballistája!

A térfélcserét követően egyébként némiképp változott a találkozó képe, többet birtokolta a labdát a ZTE, viszont csapatunk így is állta a sarat, Luka Capan kényszerű kiválása (Lazar Cirkovic érkezett) sem fogta meg a társaságát, fegyelmezetten, pontosan védekeztünk, és a gyors ellencsapásokról sem mondtunk le. Sokatmondó adat, hogy hiába volt kezdeményezőbb a ZTE, a második félidőben nem volt kaput eltaláló lövése a vendégeknek.

A Kocsis, Lukic páros a 71. percig volt pályán és a hátralevő húsz percben is kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült hatástalanítanunk a zalaegerszegi akciókat, így a hármas sípszó pillanatában sorozatban a második sikerünket ünnepelhettünk. A szezon során először nyertünk egymás után két meccset, ráadásul a 16. forduló után először kerültünk el a kieső helyről. Ennek mindenképp örülhetünk és a sikerek adta önbizalommal felvértezve kell tovább dolgoznunk, hiszen sok nehéz meccs van még hátra a bajnokságból, amelyeken egy pillanatra sem lehet kiengedni.

Akkor sem ha ez tényleg különleges siker volt, hiszen „az elsőre mindenki emlékszik.“

OTP BANK LIGA, 2022/2023
BUDAPEST HONVÉD FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1–0 (1–0)

Bozsik Aréna

V: Erdős József (Albert I., Belicza B.)
G: Kocsis D. (39.)

Honvéd: Dúzs – Lovric, Prenga, Capan (Cirkovic, 56.) – Samperio (Átrok, 93.), Gomis, Mitrovic, Tamás K. – Kocsis D. (Ennin, 71.), Lukic (Jónsson, 71.), Domingues (Plakushchenko, 93.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

ZTE: Demjén – Lesjak, Mocsi, Csóka, Gergényi – Szendrei, Tajti – Huszti, Szalay, Meshack (Kovács B., 80.) – Németh D. (Grezda, a szünetben)
Vezetőedző: Ricardo Moniz

11.03.2023, 23:42Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub