Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az eredmény számít

Az eredmény számít

Spiele

Veröffentlicht: 13.04.2024, 15:13Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A három pont a lényeg a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen

Ha abból indulunk ki, hogy a 22–25. fordulóban két fájó vereséget két remek győzelem követett, akkor okkal bízhatnánk abban, hogy a Budafok és a Szeged elleni bajnokikat (előbbin rengeteg helyzetet kidolgozva maradtunk alul, utóbbin a második félidőben futballoztunk jobban, de nem sikerült betalálni az idegenben veretlen rivális kapujába) után ismét fordul a sorminta, és mi örülhetünk, ez azonban akkor sem lesz könnyű feladat, ha a tabella hátsó régiójához tartozó ellenfelekkel találkozunk. Vasárnap a 18. Mosonmagyaróvár otthonában lépünk pályára, amely gárdát ősszel 3–1-re vertük a Bozsik Arénában.

„A Szeged ellen mutatott teljesítménynél jobban kell játszani, igaz, tegyük hozzá, olyan meccsünk is volt, amikor jobban játszottunk, mégis vesztettünk – kezdte Csertői Aurél vezetőedző. – Viszont bármit is mondtunk, csak az eredmény számít, most annak kell következnie, hogy akár csúnya játékkal is, de nyerünk! Nincs mire várni. Piszok nehéz meccs vár ránk, azonban nincs más választásunk, ki kell brusztolni a győzelmet, most csak az a fontos, hogy eredményesek legyünk, és tudjuk, jön majd olyan időszak is, amikor jó vagy éppen gyengébb játékkal is képesek leszünk győzni. A következő két fordulóban a tabellán mögöttünk lévő csapatokkal találkozunk, nyerni kell ellenük. A lényeg, hogy csak saját magunkra koncentráljunk, arra figyeljünk, hogy jobban teljesítsünk. Gólt kell lőni, hátul pedig nem szabad kapni és meg kell szerezni a három pontot!“

13.04.2024, 15:13Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft