Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az ilyen meccsek segítik a fejlődést

Az ilyen meccsek segítik a fejlődést

Spiele

Veröffentlicht: 04.08.2023, 23:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Crvena Zvezda korosztályos csapatával találkozott az U19-es együttesünk

Két nappal a füzesgyarmati bajnoki után a második csapatunk fiataljaira várt erőpróba, az U19-es tehetségeinkből összeállított együttes a szerb élgárdát, a Crvena Zvezdát látta vendégül a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, ahol a vendégek örülhettek, nekünk pedig hasznos tapasztalatokkal szolgált az találkozó.

„Nagyon erős, összeszokott, szervezett csapat ellen játszottunk, ami persze nem volt meglepő, erre számítottunk a Zvezdától, látszott, hogy nem véletlenül eredményesek a nemzetközi porondon is. Jó mérkőzést vívtunk velük, és ezekkel a találkozókkal valósul meg az, amit elterveztünk klubszinten. Bárcsak minél több ilyen meccsünk lenne, hiszen az ilyen összecsapások nagyban segít a fejlődést. Amit meg kell tanulni, hogy egy ilyen csapattal szemben csak együtt lehetünk sikeresek, ezen még dolgoznunk kell. A srácok jó hozzáállással futballoztak, fel kell zárkózni erre a szinte, csak ez lehet a cél, semmi más“ – mondta Mihály Tamás edző.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–CRVENA ZVEZDA (szerb) 0–3 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Honvéd: Molnár M. – Sebe, Zsigmond, Vojtko, Braun, Simon Sz., Menyhárt, Gyenes, Koszovscsuk, Palócz, Balogh Zs.
Csere: Tóth K., Babulják, Kubitsch, Kulbachuk, Forró, Tóth L., Sebestyén, Hancz, Horváth B., László M.
Edző: Mihályi Tamás

Zvezda: Marinkovic – Ilic, Milosavljevic, Stojsavlievic, Ostojic, Lecic, Cvetkovic, Vasilic, Krivokapic, Vukosevic, Markovevic
Csere: Drasilic, Vidosevic, Avdic, Miloskovic, Mladenovic, Tegeltisa, Buban, Golubovic, Miranovoic
Edző: Nenad Milisas

04.08.2023, 23:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Die Mannschaft von Gábor Kovács spielte am ersten Spieltag der Südost-Gruppe der NB III 0:0 gegen Békéscsaba, das in der vergangenen Saison noch in der zweiten Liga angetreten war.

25.07.2026 | Spiele

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Die Mannschaft von Gábor Kovács schloss die Meisterschaft auf dem achten Platz ab.

23.05.2026 | Spiele

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft