Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az MTK ellen folytatjuk a felkészülést

Az MTK ellen folytatjuk a felkészülést

Spiele

Veröffentlicht: 09.07.2024, 15:55Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Korlátozott számban lehetnek jelen a Honvéd-szurkolók a szombati edzőmeccsen

Július 13-án, szombaton 18:00 órától az MTK Budapest vendégeként lépünk pályára, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián kerül sor a negyedik nyári felkészülési találkozónkra.

A kék-fehérek tájékoztatása szerint a mérkőzést nézők előtt rendezik meg, azonban a létesítmény adottságai okán korlátozott a befogadóképesség, a vendégszektorban ötven szurkolónk foglalhat helyet. Mivel az MTK együttese 16:00 órától is játszik egy mérkőzést, ezért drukkereink annak a találkozónak a lefújása után, nagyjából 17:45-től foglalhatják el a helyüket a lelátón. A belépés ingyenes és érkezési sorrendben történik, a mérkőzést streamen közvetítjük.

Az MTK a honlapján azt is jelzi, hogy „a meccs helyszínén, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián a parkolás lehetősége közterületen rendkívül korlátozott, így javasoljuk a létesítmény gyalogos módon vagy tömegközlekedéssel való megközelítését. Tömegközlekedéssel a 37A jelzésű villamossal lehet az Akadémia főbejáratig eljutni, amihez a „Salgótarjáni utca, temető” elnevezésű megállónál célszerű leszállni. Gyalogosan pedig az Új Hidegkuti Nándor Stadion környékén, közterületen való parkolás után a villamos felüljárón keresztül, a Salgótarjáni utcai edzőközpont mellett elhaladva kb. 8 perc sétával elérhető a létesítmény.“

A BUDAPEST HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Június 29., szombat, 13:00
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd FC 1–2
Andráshida

Július 3., szerda, 10:30
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 2–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont 

Július 6., szombat, 11:00
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC 3–0
Győr, ETO Park

Július 13., szombat, 18:00
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Július 21., vasárnap
Budapest Honvéd FC–Aqvital Csákvár FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

09.07.2024, 15:55Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft