Másfél hét pihenőt követően vasárnap folytatódnak az NB III Közép csoportjának küzdelmei és újra pályára lép Szamosi Tamás együttese, ráadásul a városi rivális MTK Budapest II ellen. A 11:00 órakor kezdődő mérkőzésen az eddig egy győzelmet és egy döntetlent maga mögött tudó fiatal felnőtt alakulatunk az első két fordulóban két vereséget szenvedő kék-fehéreket utánpótlás-akadémiánkon látja vendégül. A két együttes tíz nap híján egy éve játszott Kispesten egymás ellen, akkor Kerezsi Zalán és a szezonban már két gólnál járó Németh Barnabás góljainak köszönhetően mi örülhettünk a 2–1-es sikernek.
Az MTK ellen mégsem csak a góllövés az, amire oda kell figyelni. A masszív védekezés megléte kulcs lehet a hétvégi sikeres szerepléshez. A Paks elleni mérkőzésen csereként pályára lépő Pintér Máté fejlődése megkérdőjelezhetetlen. 17 éves ifjú fedezetünk az elmúlt szezonban három korosztályban is pályára lépett – sorrendben U17, U19 és NB III – és már négy felnőtt mérkőzést tudhat maga mögött.
„Nagyon élvezem, hogy már a felnőttfutballban játszhatok – kezdte az ifjú védekező középpályás –, amiben talán az a legnagyobb különbség, hogy mennyivel gyorsabbnak kell lenni fejben meccs közben. Úgy gondolom, hogy jó csapategység alakult ki idén, felfelé húzzuk egymást. Jó példa erre a legutóbbi mérkőzésünk. A Paks kellemetlen ellenfél volt, de megmutattuk, hogy nem adjuk fel, 2–0-ról tudtunk felállni. Ez a tűz előre visz mindenkit.”
Az MTK elleni összecsapás előtt is magabiztos a 17 éves játékos, aki egyre több lehetőséget kap Szamos Tamástól.
„Utánpótlás-mérkőzéseken már sokszor játszottam az MTK ellen és azokra mindig plusz erőbedobással készültünk – emlékezett vissza a régi összecsapásokra Pintér Máté. – Jó ellenféllel játszunk, szeretnénk dominálni és jó lenne, ha mi tudnánk megszerezni az első gólt. Biztos vagyok benne, hogy ez lehet a kulcs majd vasárnap. Szeretem az ilyen mérkőzéseket, mert nagyobb nyomás van rajtunk, ami pozitívan hat ránk. Az a célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot.”
Vasárnapi ellenfelünk két vereséggel kezdte az idei szezont, de ez korántsem jelenti, hogy félvállról lehet venni a mérkőzést.
„Szerintem egy duplán motivált csapat érkezik. Két vereség után biztos vagyok benne, hogy nagyobb bennük az akarat. Magam részéről csak azt mondhatom, hogy megteszek mindent, folytatni szeretném azt a munkát, ami az elmúlt hónapokban mögöttem van. A pályán pedig most hétvégén is beleadom a maximumomat, hogy ne most forduljon meg a szerencséjük” – zárta Pintér Máté.
NB III, Közép csoport, 3. forduló
Budapest Honvéd II–MTK Budapest II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 2022. augusztus 14., vasárnap, 11:00






