Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az Újpesttől és az MTK-tól erősítünk

Az Újpesttől és az MTK-tól erősítünk

Veröffentlicht: 03.08.2023, 16:54Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Két játékos csatlakozik a hölgyekhez

Újabb két fiatal érkezik Martin Masaryk keretébe, ugyanis Pozsár Ramóna és Szabó Jázmin is női csapatunkat erősíti a jövőben.

A 18 éves Pozsár Ramóna az MTK-tól csatlakozik hozzánk, 2016 óta játszott a kék-fehér alakulat utánpótlásában, ahol egészen a felnőttcsapatig jutott, hiszen a 2020/2021-es idényben két bajnoki és egy kupameccsen is pályára lépett ott.

„Kiskorom óta a labdás játékok érdekelnek, már az óvodában is fociztam, sőt hétévesen már a fiúkkal jártam edzésekre Dunakeszin, a sport iránti szeretetem azóta is töretlenül tart, szeretnék a Honvéddal sikeresen szerepelni” – mondta Pozsár Ramóna.

Másik igazolásunk, a szintén 18 esztendős Szabó Jázmin is megfordult az MTK utánpótlásában, 2019 júliusától majdnem napra pontosan két évig szolgálta a patinás pesti gárdát, majd 2022 nyarán szerződött az Újpesthez. A lila-fehérek első csapatában 21 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, de az U19-es csapatban is játszott hat mérkőzésen, ezeken 20 gólt szerzett.

„A családomnak köszönhetően ismerkedtem meg a labdarúgással, mindig is csapatjátékos voltam, így a futball korán hozzám nőtt – taglalta Szabó Jázmin. – A Honvédnál kedvezőek a körülmények és a jövőbeli tervekkel is könnyen tudtam azonosulni. Szeretnék a csapattal sikeres szezont zárni a másodosztályban, majd az NB I-ben pedig meghatározó játékossá válni.”

03.08.2023, 16:54

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub