Jó lenne a Mezőkövesd ellen ott folytatni, ahol a legutóbbi hazai bajnokin, a Kisvárda ellen abbahagytuk. Ez ugyanis kispesti gólt és sikert jelentene, ráadásul van párhuzam a két rivális elleni történelmünkben, s szeretnénk, ha ezek a hasonlóságok tovább bővülnének.
„Többször beszéltem már a babonáimról, amelyek alaposan »megkeserítik« az életemet, most viszont azt mondom, bár elsőre furcsán hangzik, de tulajdonképpen örülök annak, hogy a Kisvárda után ismét egy olyan csapatot fogadunk, amellyel szemben negatív a hazai mérlegünk – kezdte Horváth Ferenc, majd meg is magyarázta kijelentését. – Márpedig azon logika mentén, hogy a Kisvárdát öt próbálkozásból csak egyszer, még a régi Bozsik Stadionban győztük le, meg a Mezőkövesddel szemben hét meccsből van egy sikerünk. Még a régi Bozsik Stadionból. S mivel a Supka Attila előző csapata ellen megszereztük a második hazai diadalunkat, bízom benne, hogy a sorminta alapján Supka Attila mostani együttesével szemben is így járunk el. Ennyi, mást nem is szeretnénk mondani a meccsről.“
Utóbbi gondolatnál persze vezetőedzőnk már elmosolyodott, és bár tényleg az lenne a legjobb, ha a Kisvárda után a Mezőkövesdet is legyőznénk végre itthon (ha már a Hidegkuti Stadionban egyiküket sem sikerült), ez azonban nem lesz ilyen egyszerű, s nem elég hozzá, ha esetleg voodoo babákkal felszerelkezve nyitnánk egy boszorkánykonyhát.
„Komolyra fordítva a szót, tiszteljük a Mezőkövesd együttesét, nem téveszt meg minket a gyengébb szezonkezdet, erős riválisra számítunk, amelynek ráadásul lendületet adhat az edzőváltás és a Debrecen elleni siker. Mi viszont szeretnénk tovább javítani a hazai mérlegünkön, szeretnénk továbbra is a mezőny első feléhez tartozni, ehhez pedig kötelező nyernünk a Bozsik Arénában – hangsúlyozta Horváth Ferenc. – És ha most Szappanos Péter, vagy valamelyik védőnk itt ülne, akkor rögvest hozzátenné, hogy végre kapott gól nélkül győzzünk, szeretnénk már nullára hozni egy meccset, ezen is dolgoztunk a héten, modelleztük a különböző szituációkat, az ilyen gyakorlatokra mindig szükség van, akkor is, ha jól működik valamely játékelem, hát még akkor, ha javításra szorul. Szóval fontos, hogy továbbra is eredményesek legyünk elől, de elengedhetetlen, hogy eközben még jobban zárjon a védelmünk. Ráadásul tudom, hogy ezen a meccsen ünnepli 30. születésnapját a Kispest-tábor, szeretnénk három ponttal köszönteni a srácokat!“
Ha pedig cikkünk elején párhuzamot vontunk a Kisvárda és a Mezőkövesd között, akkor a végére is hozunk egy olyan adatot, amit semmiképpen sem szeretnénk folytatni. A Fehérvár elleni bajnokink előtt két ponttal előztük meg a riválist, éppen úgy, ahogy most a Mezőkövesdet, ezúttal viszont növelnénk a két együttes közti különbséget, amellyel nagy lépést tennénk az élmezőny felé.





