Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bajnok a Honvéd-MFA!

Bajnok a Honvéd-MFA!

Akademie

Veröffentlicht: 26.04.2022, 15:23Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Hat meccsel a vége előtt már biztos a kispestiek első helye az U14-es bajnokságban

A hétvégén annak tudatában lépett pályára Debrecenben U14-es csapatunk, hogy az eredmények kedvező alakulásával, akár szombaton aranyérmesek lehetnek a mieink, ami végül sikerült is, így a maradék hat mérkőzésen (abból az egyik az előző hétről elhalasztott MTK elleni összecsapás pótlása) már biztos bajnokként szerepelnek.

Nem kezdődött jól viszont a találkozó, már a negyedik percben megszerezték a vezetést a hazaiak, s Kőszegi-Hoffmann Dániel ugyan a 24. percben egyenlíteni tudott, de négy perccel később már ismét a DVSC-nél volt az előny.

A második játékrész elején Hecler Botond egalizált, Kecskés Barna góljával pedig megfordították a kispestiek a mérkőzést, azonban a hosszabbításban a debreceniek megint eredményesek voltak. A ráadásban még Nyers Ádámot kiállította a játékvezető, újabb találat viszont nem született és 3–3-ra végződött a találkozó.

Azonban az egy pont is elég volt ahhoz, hogy biztosan a tabella élén zárják a szezont a mieink, így hat (!) mérkőzéssel a vége előtt már bajnoki címet ünnepelhettek akadémistáink. Bogdánfi Márton tanítványai az egész bajnokság során elképesztő teljesítménnyel sorra halmozták a sikereket, amelynek eredményeként az aranyérem a jutalmuk!

U14-ES BAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ

DVSC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 3–3 (2–1)

Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

V: Vasziliu T. (Árva A., Darányi A.)

G: Di Mundo (4.), Pelles (28.), Bíró T. (80+2.) ill. Kőszegi-Hoffmann (24.), Hecler (50.), Kecskés (70.)

K: Nyers (80+3.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi – Rankó, Hecler (Kiss G., 58.), Lakatos M., Milicz, Bogdán (Nyers, a szünetben), Kőszegi-Hoffmann (Csoma, 74.), Konkoly (Miták, 58.), Pleskó (Merkl, a szünetben), Kecskés (Kobela, 78.), Schön B.

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Sok mindent hozzá tudnék fűzni a meccshez, de ezt inkább megtartom magamnak és a csapatnak. Aki ott volt, az láthatta mekkora különbség volt a két csapat között játékban, amit az eredmény nem feltétlen tükröz hűen. Játékosaim mindent megtettek és kétszer is felálltak hátrányból, sőt meg is fordítottuk a mérkőzést, mégsem sikerült nyerni. Nagyon elégedett vagyok a srácok hozzáállásával és mutatott játékával. Ez egy olyan találkozó volt, amiből rengeteget tudnak tanulni, hiszen a jövőben is lesznek olyan összecsapásaik, ahol nemcsak az ellenféllel, hanem más körülményekkel is meg kell tudni küzdeni.

26.04.2022, 15:23Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie