Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bajnoki arany után kupaezüst

Bajnoki arany után kupaezüst

Klub

Veröffentlicht: 10.06.2024, 12:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – Három csapatunk ünnepelt bajnoki címet

Számok

3
A 2023/2024-es bajnokságban a Budapest Honvéd csapatai három bajnoki címet szereztek. Old Boys együttesünk a II. osztályban végzett az első helyen. Női csapatunk az NB II. Keleti csoportjában utasította maga mögé a mezőnyt, az U 16-os gárda a Kiemelt I. osztályú bajnokságban szerzett bajnoki címet.

5
Az első alkalommal kiírt U16-os Magyar Kupa döntőjéig öt meccset kellett játszania a Budapest Honvédnak. A piros-feketék közül négyen Komlósi Rupert, Meskó Márk, Miták Milán és Monoki Roland valamennyi meccsen pályára lépett.

90
Minden idők legjobb kispesti bajnoki szereplését 1952-ben produkálta a Bp. Honvéd. A piros-fehérek veretlenül nyerték a bajnokságot, a megszerezhető pontok 90.38 százalékát gyűjtötték be.

A hét mondása
Fehér Péter szakmai igazgató évértékelője: „Azzal a céllal kezdtünk el dolgozni, hogy építsünk fel egy új Honvédot, azon értékek mentén, amelyekről azt gondoljuk, hogy méltók a klub gyökereihez. Ilyen a saját nevelésű játékosok fontossága, a Puskás-örökség továbbvitele és ezzel együtt a támadófoci felvállalása. A terveink között egy olyan klubmodell szerepel, amely hosszú távon szakmailag és gazdaságilag is nyugodtan támaszkodhat a saját bázisára.“

Ez történt a héten (június 10–16.):

100 éve:

A Szerbiában portyázó Kispesti AC a Beogradski SK (1-0) után a másik belgrádi csapatot, a Jedinstvo (2–0) együttesét is legyőzte. A piros-feketék góljai Raix és Morvai szerezték.
A KAC összeállítása: Balla - Saguly, Dudás - Raix, Tóth J., Budai - Gulyás, Norik, Bene, Morvai, Ertlinger. Edző: Báthory Ferenc.

50 éve:
Eldőlt, hogy dr. Lakat Károly, aki négy éven át irányította a Tatabányai Bányász szakmai munkáját ősztől a Bp. Honvéd vezetőedzője lesz. Segítőtársai Tajti József és Vági István, a technikai vezető Komora Imre lett.

25 éve:   
1999. június 12-én a Profi Nemzeti Bajnokság 33. fordulójában Kispest-HFC a Bozsik Stadionban 2–1-re verte a Vác FC-t. A kispesti gólokat Kabát Péter szerezte a 49. és 63. percben.
A KHFC összeállítása: Vezér — Plókai, Csábi, Megyesi — Dubecz, Bánföldi, Zováth, Némethy (Hercegfalvi, 42.), Pintér — Kabát, Borgulya (Hungler, 88.). Edző: Gálhidi György

Csapataink eredményei:

U16, Magyar Kupa, döntő:
Budapest Honvéd FC–Vasas Kubala Akadémia 1–2

10.06.2024, 12:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub