Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bajnoki döntő következik

Bajnoki döntő következik

Akademie

Veröffentlicht: 31.05.2022, 20:03Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U17-es együttesünk újabb győzelmet aratott, az utolsó fordulóban dől el az aranyérem sorsa

A mieink kezdték jobban a találkozót az U17-es bajnokság 13. fordulójában a Győr ellen, viszont a 19. percben Bakó Dávidot sérülés miatt le kellett cserélni, ami megtörte a mieink lendületét.

A szünetben Takács László kettős cserét hajtott végre, amelynek hamar meglett az eredménye, ugyanis Simon Benedek öt perccel pályára lépését követően megszerezte a vezetést. A folytatásban a kispestiek egy újabb góllal szerették volna lezárni a mérkőzést, ám erre a 92. percig várni kellett, amikor Tóth Máté talált be közelről a győriek kapujába.

Kettő nullás győzelmével U17-es csapatunk továbbra is vezeti a bajnokságot két ponttal a z egy meccsel kevesebb játszó Ferencváros előtt, így a zöld-fehérek elleni szezonzáró összecsapás dönt a bajnoki címről.

U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 2–0 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kis M. (Aczél T., Bálint D.)

G: Simon B. (50.), Tóth M. (90+2.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Sebe, Bezzeg (Mihály B., a szünetben), Átrok, László M., Nagy D., Braun, Bakó (Vojtko, 19.), Kocsis G. (Knolmár, 63.), Balogh Zs. (Tóth M., 81.), Fábiánkovits (Simon B., a szünetben)

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Jól kezdtük a találkozót, de a kialakított helyzetekből nem sikerült a kapuba találni. A félidő második felére egy kényszerű csere miatt játékrendszert váltottunk és ezt követően kicsit akadozott a játékunk. A szünetben rendeztük a sorokat és sikerült megszereznünk a vezetést, majd lehetőségünk lett volna lezárni a találkozót, de erre egészen a 92. percig várni kellett. Ez a győzelem pedig azt jelenti, hogy bajnoki döntőt játszhatunk a Fradi ellen az utolsó fordulóban.

31.05.2022, 20:03Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie