Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Baráth Botond és Nagy Gergő távozik

Baráth Botond és Nagy Gergő távozik

Klub

Veröffentlicht: 13.06.2022, 17:11Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Köszönjük az akadémián nevelkedett játékosainknak a Honvédban töltött éveket

Szerződése lejártával távozik a Budapest Honvéd együttesétől két saját nevelésű játékosunk, Baráth Botond és Nagy Gergő.

Baráth Botond 2008 februárjában érkezett a Magyar Futball Akadémiára, az U17-es és az U19-es csapatunk után az NB II-ben pallérozódott, majd 20 esztendősen, 2012 augusztusában debütált az NB I-ben (a DVTK-val szemben), ahol összesen 188 mérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben. Tagja volt a 2016/2017-es szezonban bajnoki címet szerző együttesnek, a Honvéd 100. játékosaként mutatkozott be a magyar válogatottban, majd az amerikai bajnokságban szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött, az elmúlt két évben pedig ismét Kispesten futballozott.


A gyulai születésű Nagy Gergő még 2007 nyarán, 14 évesen érkezett az akkor induló Magyar Futball Akadémiára, bő három évvel később, 17 évesen játszotta az első NB I-es meccsét (a Vasas ellen), amelyet még 217 követett, így az MFA-nevelések közül neki van a legtöbb első osztályú találkozója, továbbá csak ő és Gazdag Dániel mondhatja el magáról, hogy egykori akadémistaként magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lett Kispesten.


Most viszont úgy hozta a élet, hogy Baráth Botond és Nagy Gergő is máshol folytatja karrierjét, hálásak vagyunk nekik a kispesti évekért, emlékekért, élményekért, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk.

Minden jót, srácok!

13.06.2022, 17:11Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub