Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Barátok közt

Barátok közt

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Gól, gólpassz – Ugrai Roland emlékezetes mérkőzést zárt Mezőkövesden

„Lefotózná valaki az eredményjelzőt?“ – hangzott el a kérdés a mezőkövesdi bajnoki meccs végjátékában a kispadról. A lelkes játékos természetesen Ugrai Roland volt, aki gólja és gólpassza mellett főleg annak örült, hogy jó barátjával, Gazdag Dániellel együtt iratkozhattak fel a gólszerzők listájára.

„Hát igen, ez jól sikerült! – mondta mosolyogva a győztes mérkőzés után támadónk. – Gazdival mindketten rúgtunk egy-egy gólt, úgyhogy szerintem ez megjelenik majd valamelyik közösségi felületen.“

Amint pedig már említettük, Ugrai Roland pedig nemcsak góllal járult hozzá a pénteki bajnoki győzelemhez, hiszen a 28 éves csatárunk labdaszerzése, csele, majd kiváló asszisztja előzte meg Gazdag Dániel találatát.

„Na igen, nekem ez így még nagyobb öröm volt – folytatta jókedvűen Ugrai Roland. – De annak örülök igazán, hogy mindketten tudtunk egyet rúgni. Gazdinak is nagyon kellett már a gól, nekem pedig mindig kell!“

Komolyabbra fordítva a szót, a harmadik honvédos találatát szerző játékosunk elárulta, hogy szünet ide, vihar oda, 2–0 után miért nem aggódott a három pont megszerzéséért.

„Még null nullnál volt két nagyon nagy helyzete a Mezőkövesdnek, amikor azért egy kicsit a szerencse is mellénk állt – tekintett vissza a találkozóra Ugrai Roland. – Mi viszont kihasználtuk az első két helyzetünket, ami döntőnek bizonyult. A fociban benne van az, hogy ilyen vezetésnél, mégha nyilván nem is szándékosan, de átadjuk a területet, jönnek a beadások, lövések, amik mindig veszélyt jelentenek, de igazából orvosoltuk ezt a problémát. Batik, Kambi, Ivan, na és persze mögöttük Tujvel, lerendezték ezeket az akciókat, úgyhogy nem éreztem veszélyben az eredményt. Nyilván, ha egy gól becsúszott volna korábban, akkor más a szitu, de így, hogy a meccs végén kaptunk csak egyet, nem izgultam igazából.“

Az említett mezőkövesdi találat a 92. percben született Dragóner révén, aki ezzel beállította a Magyar Kupa fináléjában múlt héten elért végeredményt. A katartikus győzelem friss élménye azonban nem jelentett igazi előnyt a pályán Ugrai Roland szerint.

„Ez teljesen más mérkőzés volt, így is készültünk rá – árulta el támadónk. – A Mezőkövesdnek nagyon kellett volna ez a bajnoki győzelem a harmadik helyhez, éppen ezért teljesen más meccsre számítottunk, mint a kupadöntőben. Tényleg nagyon jól megoldottuk, jól felkészítettek minket Trezi báék (Pisont István vezetőedző – a szerk.), szerintem jó kis csapatunk van.“

Ahogy a kupában elért sikert, úgy a bajnoki pontokat sincs idő ünnepelni Kispesten, hiszen kedden már az éllovas Ferencvárost látjuk vendégül az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ugrai Roland természetesen örülne, ha folytathatná a gólgyártást, de ennél is profánabb céljai vannak a bajnokság végére.

„Van még négy meccsünk. Mivel sportember vagyok, mind a négyet meg szeretném nyerni – mondta a következő feladatokról támadónk. – Azt gondolom, minden létező pontot be kell gyűjtenünk, hiszen reális esélyünk van odaérni a harmadik-negyedik helyre. Akkor tényleg egy jó évet zárhatnánk, a szurkolóinknak is örömet okozhatnánk vele, úgyhogy én ezt szeretném a folytatásra.“

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub