Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Bármit megtennék a csapatért!”

„Bármit megtennék a csapatért!”

Klub

Veröffentlicht: 03.02.2021, 11:11Lesezeit: 2 Min.

Az öltözőben csapatember, a pályán egy igazi harcos Nir Bardea

Megilletődöttség nélkül szállt be a meccsbe Fehérváron a Honvéd friss igazolása, Nir Bardea, aki Uzoma Ekét váltotta a szünetben. Az izraeli belső védő első mérkőzését 2–1-es győzelemmel koronázták meg a kispestiek, amelynél jobb bemutatkozást nem is kívánhat az ember.

„Kedves szavakat kaptam a srácoktól a találkozó után, szerintem igazi csapatként küzdöttünk azért a három pontért – mondta a MOL Fehérvár ellen debütáló, 24 esztendős játékos. – Amikor beálltam, az első perctől azt éreztem, hogy ott vannak mellettem és támogatnak abban, hogy jól érezzem magam a pályán. Igyekeztem is megtenni mindent azért, hogy jól mutatkozzam be, hogy segítsem a csapatot, na és, hogy meglegyen a győzelem.”

Az alig két hete Kispestre érkező védő elárulta, már ilyen rövid idő alatt is jól ment a beilleszkedése, sokat beszélgetett a társakkal az öltözőben, akik segítőkészen fogadták, s akikkel gondolatban már a vírushelyzet utáni közös programokat is tervezik. A Fehérvár elleni győzelmet követően pedig egy új oldalát is megismertük, a lefújás pillanatától ugyanis olyan szenvedéllyel ünnepelte a sikert, mintha szíve mindig is a piros-feketékért dobogott volna.


„Én ilyen vagyok! – árulta el nevetve Nir Bardea. – Amikor pályára lépek, egy másik Nir vagyok, mint az öltözőben vagy a folyosón. Amint elkezdődik a meccs, egy igazi harcos lesz belőlem, de hát ez is az én feladatom, hogy rosszfiú legyek a pályán. Nem barátkozni akarok az ellenfelekkel, hanem nyerni! Bármit megtennék a csapat sikeréért, ezért jöttem ide. Egy ilyen győzelem után távozik minden feszültség belőlem, ilyenkor nevetek, táncolok, kiabálok, remélem, minél többször láthatjátok majd ezt tőlem!”

Ezeket a tulajdonságokat pedig akár már szerda este örömmel megcsillogtatná újra Nir Bardea, aki a soron következő, Paks elleni hazai bajnokin is jó játékot, s nem mellesleg győzelmet vár a csapattól.

„Láttam, hogy az előző mérkőzésén a Paks 4–4-es döntetlent játszott, s azt is tudom, hogy csak 4 pont választ el minket a tabellán – mondta az aktuális riválisról Nir Bardea. – Biztos vagyok benne, hogy nagy koncentrációra lesz szükségünk, minden labdáért meg kell harcolnunk majd és agresszívan kell játszanunk, hogy miénk legyen a három pont. Azt szoktam mondani, hogy minden meccs nehéz, ellenféltől függetlenül, hiszen mindegyik csapat azért lép pályára, hogy nyerjen. Egy ilyen győzelem, mint ami mögöttünk van, nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, mert minden szép és jó, épp ellenkezőleg, kötelező a következő meccseken is a legjobb formánkat nyújtani, hiszen ez még nem elég, előrébb akarunk jutni a tabellán. Bízom benne, hogy lépésről lépésre elkezdjük gyűjtögetni a pontokat, s a győzelmet győzelem követi majd.”

03.02.2021, 11:11Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub