Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bátorság!

Bátorság!

Spiele

Veröffentlicht: 23.02.2021, 12:43Lesezeit: 2 Min.

A játékunk javítása, tökéletesítése a legfontosabb feladat

Erőltetett menet – pontosan ez vár a Budapest Honvédra ebben az időszakban, s bizony bokát, térdet, testet, lelket mozdítva kell újra meg újra útnak indulnunk. Nincs idő a sebek nyalogatására, s egyúttal a felkészülésre sem jut túl sok, most mégis ebből a helyzetből kell a lehető legtöbbet kihoznunk. A vonal fölé kerülni, kiharcolni a bennmaradást, miközben szerdán címvédőként lépünk pályára a MOL Magyar Kupában Zalaegerszegen, ahol már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

„Jelenlegi helyzetünkben a bennmaradás a legfontosabb, de természetesen a kupát is komolyan vesszük, ez nem is kérdés, szeretnénk nyerni Zalaegerszegen és ezzel bejutni a negyeddöntőbe – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző, aki kilencedik napja irányítja a kispesti együttest. – Sok időnk nem volt a Ferencváros és a ZTE elleni találkozó között, megbeszéltük a hibákat, illetve azokat a dolgokat, amik jól működtek, hogy a folytatásban javítsunk ezeken, még jobban erősítsük azokat az elemeket, amelyek az erényeink lehetnek.”

A pozitívumok kapcsán Horváth Ferenc kiemelte a hozzáállást, hogy játékosaink nagy akarattal, agresszíven futballoztak a Groupama Arénában, figyeltek arra, hogy a csapatrészek végig közel legyenek egymáshoz, s amennyiben ez megvan, akkor jöhet a következő lépés, a játék folyamatos tökéletesítése.

„A játékosok támadásban is megcsinálták azokat a mozgásokat, amiket kértünk tőlük és főként a második félidőben már a játék is jó volt – folytatta Horváth Ferenc. – Szeretném, ha még pontosabbak lennénk, még bátrabban futballoznánk, mert bár a második félidőben már a kapott gól előtt is kijöttünk néhányszor a kapunk előteréből, de nem voltunk annyira bátrak, mint a gól után. Jó lenne, ha nem kéne gólt kapni, hogy levetkőzzék a fiúk a gátlásokat. Viszont tegyük hozzá, az ilyen jellegű gátlások előfordulnak azoknál a csapatoknál, akik a vonal alatt vannak, így ezen is kell dolgozunk a napi munka során.”

Éppen ezért kettős feladat vár a szakmai stábra, hiszen a meccsek közötti néhány napban – a Ferencváros elleni bajnokitól a DVTK-val szembeni találkozóig 22 nap alatt 6, kupatovábbjutás esetén 7 meccs vár a társaságra – kell folyamatosan csiszolni a játékot, miközben az aktuális riválisokra is figyelni kell.

„Természetesen felkészülünk a Zalaegerszegből is, de kevés az idő és nagyon fontos, hogy a saját játékunkat is még tovább pontosítsuk. Ha ez megvalósul, akkor magával hozza az eredményességet” – tette hozzá Horváth Ferenc.

23.02.2021, 12:43Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele